Magyaros árpavagdalt

Magyaros árpavagdalt
Hozzávalók:
20 dkg hántolt árpa (gersli), kb. 1 kiskanál ételízesítő por vagy só, 2 tojás, 2 evőkanál zabpehelyliszt, 2 evőkanál zabpehely, fél-fél mokkáskanál őrölt fekete bors és majoránna, 1 kiskanál jófélr pirospaprika, 1 gerezd fokhagyma, 1 kis fej vöröshagyma
a sütéshez: olaj

1. Az árpagyöngyöt megmossuk, lábasba töltjük, kb. 1 liter hideg vízzel fölöntjük, majd lefödve, kis lángon kb. 1 óra alatt puhára főzzük. A főzés vége felé ételízesítőt szórunk bele vagy megsózzuk, a tűzről lehúzzuk, majd szorosan befödjük és így hagyjuk kihűlni. Akkor jó, ha az összes levet magába szívta, de nem ragadt össze. Ha maradt volna rajta lé, akkor csöpögtessük le.
2. Ezután a tojásokat, a lisztet meg a zabpelyhet beledolgozzuk. Megsózzuk, megborsozzuk, a majoránnával meg a pirospaprikával fűszerezzük és a zúzott fokhagymát és az apróra vágott hagymát is belekeverjük.
3. Most 10 percig pihentetjük, hogy a zabpehely a fölösleges nedvességet magába szívja. Egy serpenyőbe fél ujjnyi vastagon olajat öntünk. Amikor közepesen forró, a masszát egy evőkanállal beleszaggatjuk úgy, hogy kanállal a tetejét kissé ellapítva, pogácsa alakúra formázzuk. Oldalanként kb. 2-2 percig sütjük, ezalatt szép piros-barna színt kap.
4. Ha kész, szalvétára szedjük, hogy a fe-
lesleges olaj lecsöpöghessen. Tejszínes gombamártást vagy burgonyapürét kínálunk hozzá, de lehet főzelékre való feltét is, illetve tálalhatjuk önmagában is. Ilyenkor tetejüket tejföllel meglocsoljuk, reszelt sajttal behintjük, és forró sütőben ráolvasztjuk.

Jó tanács
– Tükörtojás- (talkedli-) sütőben könnyebb megsütni. Fritőzben nem készíthető el, mert szétesik!

4 főre
Elkészítési idő: 1 óra 20 perc + áztatás
Egy adag: 339 kcal • fehérje: 10,1 gramm • zsír: 11,2 gramm • szénhidrát: 49,3 gramm • rost: 7,2 gramm • koleszterin: 137 milligramm