Töltött káposzta II.


Hozzávalók:
12 savanyúkáposzta-levél, 1,2 kg savanyú káposzta, 5 dkg füstölt szalonna, 2 evőkanál olaj, 1 közepes vöröshagyma (kb. 10 dkg), 2 gerezd fokhagyma, 1 csapott evőkanál jóféle pirospaprika, só, 1 kiskanál majoránna, fél kiskanál csípős Piros Arany vagy Erős Pista, 1 púpozott evőkanál finomliszt (Graham-liszt vagy zabpehelyliszt is lehet)
a töltelékhez:
10 dkg fényezetlen „A” rizs esetleg barna rizs, só, 60 dkg sertéscomb vagy -lapocka, fél fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál olaj, 1 tojás, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, 1 kiskanál majoránna, 1 csapott evőkanál jóféle pirospaprika
a tálaláshoz:
tejföl

1. Először a tölteléket készítjük el. Ehhez egy kis lábasban 2 deci vizet felforralunk, csipetnyit megsózzuk, a rizst beleöntjük, és lefödve, kis lángon addig pároljuk, míg a leve el nem fő. Ekkor a tűzről lehúzzuk, fedele alá egy duplán hajtogatott konyharuhát teszünk, és a rizst így, a saját gőzében hagyjuk teljesen megpuhulni. Miután kényelmetlen ilyen kis mennyiséget főzni, tökéletes az is, ha éppen úgy főzzük meg a rizst, mint a szárzatésztát szokás, majd leszűrjük.
2. A húst kockákra vágjuk, ledaráljuk. A vöröshagymát meg a fokhagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk, és egy serpenyőben az olajban, közepes lángon kevergetve 2-3 perc alatt megfonnyasztjuk, a húshoz adjuk. A kihűlt rizst és a tojást belekeverjük, kb. fél evőkanálnyi sóval ízesítjük, megborsozzuk, a majorannával és a pirospaprikával fűszerezzük.
3. A káposztaleveleken végighúzódó erek vastag részét kivágjuk, hogy hajtogatni tudjuk. A leveleket úgy fordítjuk, hogy a vastag ér velünk szemben legyen, mert így lehet könnyebben feltekerni. Mindegyik közepére tölteléket halmozunk. A levél egyik oldalát ráhajtjuk, majd felcsavarjuk, végül a másik oldalát a batyuba gyűrögetjük. Az esetlegesen kimaradó töltelékből gombócokat formálunk.
4. A savanyú káposztát aszerint, hogy milyen savanyúan szeretjük, kimossuk. A szálakat át is vághatjuk, hogy ne legyenek túl hosszúak. A szalonnát kis kockákra aprítjuk, és egy lábasban, az olajon kevergetve kisütjük; ha szalonna nélkül készítjük, akkor 4 evőkanál olaj kell hozzá. A hagymát meg a fokhagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk, és a szalonnán üvegesre sütjük.
5. A tűzről lehúzva a pirospaprikával meghintjük, majd az aprókáposztát belekeverjük. Kb. 1 kiskanál sóval ízesítjük, a majorannával fűszerezzük, a paprikakrémmel tüzesítjük. A tetején szép sorban elrendezzük a töltelékeket, és annyi vízzel (6-8 deci) öntjük föl, amennyi majdnem ellepi. Felforraljuk, majd az edényt félig letakarva, az ételt egyenletes tűzön puhára főzzük. Időközben az edényt néhányszor megrázzuk, nehogy a káposzta letapadjon. Keverni nem lehet, mert akkor a töltelék összetörik. Az elfövő levet folyamatosan pótoljuk. (A nyári káposzta gyorsabban puhul, mint az őszi.)
6. Amíg a káposzta fő, a lisztet kb. 1,5 deci hideg vízzel simára keverjük, vagyis habarást készítünk. A kész töltelékeket a lábasból kivesszük. Az aprókáposztát a habarással sűrítjük, s néhány percig főzzük. Amikor a leve kellően besűrűsödött, a töltelékeket visszahelyezzük. Tálaláskor tejfölt is kínálunk hozzá.

Jó tanács
– A káposztát füstölt hús zsírtalanított főzőlevében is főzhetjük (víz helyett), de akkor nem kell sózni.
– A füstölt húst vékony szeletekre vágva a káposzta közé is keverhetjük, sózni ilyenkor sem kell.
– Zabpelyhes töltelékkel is készíthetjük. Ehhez 40 dkg darált marha- vagy sertéshúst (esetleg pulykacombfilét) 6 evőkanál zabpehellyel, 1 tojással, 1-1,5 dl főzőtejszínnel vagy tejföllel (lehet víz is) és a fűszerekkel jól összekeverünk. 10-15 percre félretesszük, hogy a pehely egy kissé megdagadjon.
– Vegetáriusok hús helyett szójával is készíthetik. A fenti mennyiséghez 20 deka előírás szerint ételízesítős vízbe áztatott, majd kifacsart szójagranulátum kell.
– Készülhet „felesben” is, vagyis 10 deka szójagranulátum és 30 deka hús keverékéből.

6 főre
Elkészítési idő: 2 óra 20 perc
Egy adag: 571 kcal • fehérje: 25,0 gramm • zsír: 38,5 gramm • szénhidrát: 30,9 gramm • rost: 8,5 gramm • koleszterin: 129 milligramm