Hozzávalók:
12 dkg szójagranulátum, 1 kiskanál ételízesítő por, kb. 1 kg-os zsenge csillagtök, 1 kisebb vöröshagyma, 1 nagyobb gerezd fokhagyma, 2 evőkanál olaj, 1 tojás, 10 dkg reszelt ementáli sajt, 1 mokkáskanál só, 1-1 mokkáskanál őrölt fekete bors és bazsalikom, 1 csokor petrezselyem, 2 dl tejföl
1. A szójagranulátumot kb. 20 percre annyi ételízesítős, langyos vízbe áztatjuk, amennyi ellepi. A csillagtököt alaposan megmossuk, de nem hámozzuk meg. Alsó részéből egy szeletet levágunk, hogy a tepsiben megálljon. Felső részéből egy kör alakú szeletet kimetszünk, és először a magos belét, majd a húsát kanállal úgy kaparjuk ki, hogy a héjon kb. fél centi vastag réteg maradjon. Kikapart húsát kis kockákra daraboljuk.
2. A megtisztított hagymát meg a fokhagymát finomra vágjuk, és egy serpenyőben az olajon megfonnyasztjuk, majd a csillagtökkockákat is hozzáadva kissé megsózzuk és 2-3 percig pároljuk.
3. A beáztatott szójagranulátumot jól kinyomkodjuk, majd a tojással, a reszelt sajt felével és a hagymás csillagtökkel összekeverjük. Megsózzuk, megborsozzuk, a bazsalikommal és a finomra vágott petrezselyemmel fűszerezzük.
4. Az ízes tölteléket a tök üregébe nyomkodjuk. Héját kívülről villával néhány helyen megszurkáljuk, nehogy sülés közben szétrepedjen. A töltött csillagtököt tepsibe tesszük, egy kevés vizet aláöntünk és alufóliával letakarjuk.
5. Közepesen meleg (kb. 170 ºC; légkeveréses sütőben 150 ºC) sütőben, kb. 40 perc alatt puhára pároljuk. Ekkor a fóliát levesszük róla, a tejföl felét a tetejére locsoljuk és a maradék sajttal megszórjuk. A sütőbe visszatolva a sajtot ráolvasztjuk. Tálaláskor negyedekbe vágjuk, és a maradék tejföllel meglocsolva kínáljuk.
Jó tanácsok
– A töltött csillagtököt mikrohullámú készülékben is elkészíthetjük. Ehhez a finomra aprított hagymát és fokhagymát tálba tesszük, az olajat rálocsoljuk, és lefödve 850 wattal 4 percig pároljuk. Ezután hoz-záadjuk a kikapart és kockákra vágott csillagtököt, és továbbra is lefödve, változatlan teljesítménnyel 3 percig pároljuk, fél-
időben átkeverjük. A csillagtököt ugyanúgy töltjük, mintha hagyományosat sütnénk, és villával is megszurkáljuk. Tálba tesszük, fél deci vizet aláöntünk, és lefödve 850 wattal 20 percig pároljuk. Ekkor meglocsoljuk a tejföllel, a sajttal megszórjuk, végül fedetlenül, változatlan teljesítménnyel 1 percig sütjük.
– Hasonlóan kisebb tököt vagy cukkinit is tölthetünk.
– Ha a csillagtök már nem igazán zsenge – vagyis héja kemény –, akkor is ebben készítsük el, mert összetartja a töltött zöldséget; legföljebb nem esszük meg, csak kikaparjuk a héjából.
– Szója helyett darált hússal is tölthetjük, ebből kb. 40 dkg kell bele, amit „szaftosabbá” tesz, ha egy áztatott, kifacsart zsemlét is adunk hozzá.
4 főre
Elkészítési idő: 1 óra 30 perc
Egy adag: 464 kcal • fehérje: 26,8 gramm • zsír: 28,4 gramm • szénhidrát: 25,1 gramm • rost: 5,1 gramm • koleszterin: 115 milligramm