Székelykáposzta

Hozzávalók:
60 dkg sertéslapockából készült pörkölt (receptjét lásd a sertés recepteknél), 80 dkg -1 kg savanyú káposzta, 2 dl tejföl, 1 púpozott evőkanál finomliszt (Graham-liszt is lehet, de el is maradhat)

1. Hagyományos módon pörköltet főzünk, mindössze annyi különbséggel, hogy a húst kicsit kisebbre vágjuk, valamivel kevesebb pirospaprikával fűszerezzük és nem pároljuk teljesen puhára.
2. Közben a káposztát, ha túl savanyúnak találjuk, kissé kimossuk, és kinyomkodjuk. Ezután szálait, mert általában túl hosszúak, egy-két vágással rövidebbre aprítjuk.
3. A majdnem kész pörköltbe keverjük, és annyi vizet öntünk rá, amennyi éppen ellepi. Nagy lángon fölforraljuk, majd kis lángon, lefödve kb. 50 percig pároljuk, közben elfövő levét vízzel pótoljuk, de ha nem akarjuk túl levesesre, akkor ezt sem kell. Akkor jó, ha a hús és a káposzta is egyszerre puhul meg.
4. A tejfölt a liszttel simára keverjük, egy kevés forró levet belemerünk, és a káposztát ezzel sűrítjük, 2-3 percig forraljuk.

Jó tanács
– Szokás tejföl nélkül, csak vizes habarással vagy mindenféle habarás (sűrítés) nélkül, rövidebb lével is készíteni. Így bátran nekiállhat az is, aki paleo vagy tejérzékeny étrendet tart.
– A káposztával együtt egy maréknyi átválogatott és megmosott rizst vagy árpagyöngyöt is főzhetünk bele.
– Finomra vágott kaporral is fűszerezhetjük, és tejszínnel is gazdagíthatjuk.
– Ha van kéznél füstölt hús főzőleve, víz helyett ezt öntsük a káposztára, nagyon különlegessé teszi az ételt.
– Vegetáriánusok hús helyett szójapörkölttel (receptjét lásd külön) is készíthetik.
– Letakarva hűtőszekrényben 5 napig eláll. sőt az íze csak finomabb lesz ezalatt, összeérik.
– Lefagyasztható, ilyenkor tejföl nélkül készítsük.
– Főzhetjük bográcsban is.

4 főre
Elkészítési idő: 2 óra
Egy adag: 670 kcal • fehérje: 31,8 gramm • zsír: 52,0 gramm • szénhidrát: 18,5 gramm • rost: 5,6 gramm • koleszterin: 146 milligramm