Hozzávalók:
1 kg füstölt malacoldalas, 25 dkg lencse, 30 dkg sárgarépa, 20 dkg petrezselyemgyökér, 12-15 dkg vöröshagyma, 3-4 gerezd fokhagyma, 1 csokor, 2 púpozott evőkanál sertészsír (6 evőkanál olaj is lehet), 2-3 babérlevél, őrölt fekete bors, 1 evőkanál finomliszt, 1 púpozott kiskanál pirospaprika, fél kiskanál csípős Piros Arany vagy Erős Pista, 1 púpozott evőkanál mustár, 1-2 evőkanál citromlé, 1 kiskanál majoránna
1. A füstölt oldalast a csontjai mentén földaraboljuk majd egy fazékban, annyi (kb. 2,5 liter) vízben, amennyi bőven ellepi, kb. 1,5 óra alatt puhára főzzük, levében hűlni hagyjuk.Leszűrjük, az így kapott füstölt lé 1,5 liternyi lesz. A lencsét átválogatjuk, és amíg hús fő, illetve hűl, hideg vízbe áztatjuk. (Ha nincs időnk beáztatni, az sem gond,a lencse így is gyorsan megfő.)
2. A zöldségeket megtisztítjuk, a sárgarépát meg a petrezselyemgyökeret karikákra vagy félkarikákra, a hagymát és a fokhagymát finomra vágjuk, akárcsak a petrezselymet is.
3. A zsír felét fazékban megforrósítjuk, a hagymát kevergetve 5-6 perc alatt megfonnyasztjuk rajta, közben fél kiskanál sóval ízesítjük. A zöldséget hozzáadjuk, a babérlevéllel fűszerezzük, megborsozzuk, 4-5 percig kevergetve pirítjuk, majd 3-4 deci vízzel fölöntjük. Lefedjük, kis lángon 10 percig pároljuk.
4. A zsír másik felét kisebb lábasban megforrósítjuk, a lisztet kevergetve zsemleszínűre pirítjuk rajta. A fokhagymát hozzákeverjük, fél perc pirítás után a tűzről lehúzzuk. A pirospaprikát hozzáadjuk. Az így készült rántást félretesszük.
5. A füstölt hús főzőlevét a félpuha zöldségre öntjük, fölforraljuk. A leszűrt lencsét hozzáadjuk, a Piros Arannyal és a mustárral ízesítjük. Amint forr, kis lángra állítjuk, kis rést hagyva lefödjük. 10 percig főzzük, – ez lehet több a lencse fajtájától függően -, ezalatt a lencse is és a zöldségek is megpuhulnak benne, ha kell, elfövő levét pótoljuk. Egy keveset a forró levesből a rántáshoz merünk, simára keverjük, így öntjük a többi leveshez. 3-4 percig forraljuk, ezalatt a leve kissé besűrűsödik. A citromlével kellemesen pikánsra ízesítjük, a majoránnával és a fölaprított petrezselyemmel fűszerezzük, ha kell utánasózzuk. Végül a puha oldalascsíkokat belerakjuk, a levesben megforrósítjuk.
6. Aki szereti, tejföllel is gazdagíthatja.
6 főre
Elkészítési idő: 1 óra + a füstölt hús főzése
Egy adag: 575 kcal
A recept elkészítése IDE KATTINTVA a YouTube-on is megtekinthető.