Hozzávalók:
2 nagyobb (25 dkg) vöröshgyma, 8-10 dkg sertészsír (lehet olaj is), 1 evőkanál jóféle pirospaprika, 1 kg savanyú káposzta, 80 dkg zsírosabb sertéshús (tarja, dagadó, csülök, de lehet nyesedék hús is), 5-6 gerezd fokhagyma, só, őrölt fekete bors, egy kis pohárnyi (2 dl) hántolt árpa (árpagyöngy)
1. A hagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk, majd egy közepes lábasban, a megforrósított zsíron, közepes lángon 8-10 perc alatt megfonnyasztjuk. A tűzről lehúzzuk, a pirospaprikát belekeverjük, majd egy kispohárnyi vizet öntünk rá. (Eredetileg abalevet öntenek rá, de kerülhet rá füstölt hús főzőleve is.)
2. A káposztát ha túl savanyúnak vagy sósnak találnánk, kimossuk, néhány vágással rövidebbre aprítjuk. A húst nagy lyukú tárcsán át ledaráljuk. A fokhagymát apróra vágjuk.
3. A pörköltalapra úgy rétegezzük rá a darált húst és a káposztát, hogy felülre káposzta kerüljön. Rétegenként kissé megsózzuk, megborsozzuk, és rászórjuk a fokhagymát is. (A káposztára majoránnát és borsikafüvet is morzsolhatunk.)
4. Annyi vizet- – még jobb ha abalevet vagy füstölt levet -, öntünk rá, amennyi éppen ellepi (ez kb. 1,5 liter), lefedjük, majd gyönge tűzön fölforraljuk, de megkeverni nem szabad.
5. Ha felforrt, a közepébe egy fakanál segítségével egészen az aljáig lyukat csinálunk, ide öntjük a jól megmosott árpagyöngyöt. Lefödve, továbbra is kis lángon, keverés nélkül bő 1 óra alatt puhára főzzük.
Jó tanács
– Hevesi specialitás, disznóvágáskor és szilveszterkor szokták főzni leginkább.
– Készülhet árpagyöngy helyett rizzsel is, de azt a káposztával és hússal együtt rétegezni kell, s nem az étel közepébe halmozni.
6 főre
Elkészítési idő: 2 óra
Egy adag:763 kcal
A recept elkészítése IDE KATTINTVA a YouTube-on is megtekinthető.