Bácskai töltött káposzta

Bácskai töltött káposzta
Hozzávalók 4 személyre:
1 kisebb (kb. 1,2 kg-os) zsenge fejes káposzta, 10-12 dkg főtt füstölt császárszalonna, 1 evőkanál sertészsír, 1 nagy (15 dkg) vöröshagyma, 1 csapott evőkanál jóféle pirospaprika, 1-1 húsos tévépaprika és paradicsom, 1 csapott evőkanál só, 3 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, 1 mokkáskanál csípős Piros vagy Erős Pista nyers, 2 dl tejföl, 1 evőkanál finomliszt, 1 csokor kapor
a töltelékhez:
40 dkg sertéslapocka, 1 tojás, 4 púpozott evőkanál főtt rizs, 1 csapott kiskanál só, fél mokkáskanál őrölt fekete bors, 1 mokkáskanál jóféle pirospaprika, 1 gerezd zúzott fokhagyma
a tetejére:
4 debreceni vagy 4 virsli

1. A megtisztított káposztát kitorzsázzuk, az egész fejet 5-6 percre forrásban lévő vízbe rakjuk, és ahogy puhulnak, egyesével lefejtünk róla 8 levelet. Ezután lecsöpögtetjük. A többi káposztát kb. 3 centis kockákra vagy ujjnyi széles szalagokra vágva félrerakjuk.
2. A sertéslapockát ledaráljuk, a többi töltelékhez valóval összedolgozzuk, és a leforrázott levelekbe töltjük, éppen úgy, mintha hagyományos töltött káposztát főznénk.
3. A szalonnát 1 centis kockákra vágjuk, lábasban a zsíron megpirítjuk, és a felaprított vagy féltőre vágott hagymát hozzáadjuk. Kb. 5 perc alatt megfonnyasztjuk. Az utolsó 1-2 percre a pépesre zúzott fokhagymát és apróra vágott paprikát is hozzáadjuk. A tűzről lehúzva a pirospaprikával megszórjuk, elkeverjük, és azonnal kb. 8 deci vizet öntünk rá. A kicsumázott paradicsomot apróra vágjuk, a fölkockázott káposztával a hagymás léhez adjuk. Megsózzuk, az őrölt borssal fűszerezzük, a paprikakrémmel tüzesítjük, – a szalonna bőrkéjét is belefőzhetjük -, és a töltött káposztákat a tetejére rakjuk. Egy kicsit le is nyomkodjuk, hogy a lé ellepje.
4. Felforraljuk, majd az edényt félig letakarva a káposztát egyenletes kis lángon 50 perc -1 óra alatt puhára főzzük. Időközben a lábast néhányszor ide oda forgatva megrázzuk, nehogy a káposzta letapadjon. Keverni nem szabad, mert akkor a töltelék összetörhet.
5. A kész töltelékeket a lábasból kivesszük. A tejfölt a liszttel simára keverjük, egy keveset a forró léből is belemerünk, majd a visszamaradt káposztát ezzel sűrítjük. 2-3 percig forraljuk, végül az apróra vágott kaporral megszórjuk. Egy-egy szál debrecenit vagy virslit is süthetünk a tetejére.

Jó tanácsok
– A tölteléket is, a káposztát is fűszerezhetjük őrölt köménnyel, majoránnával, borsikafűvel. A töltelékbe is kerülhet kapor.
– Darált pulykafelsőcomb-filéből ugyanígy készíthetjük.
– Hús helyett 15 dkg ételízesítős vízbe áztatott, majd kifacsart szójagranulátummal is készíthetjük.
– Letakarva hűtőszekrényben 5 napig eláll.
– Lefagyasztható.

4 főre
Elkészítési idő: 2 óra
Egy adag: 664 kcal
A recept elkészítése IDE KATTINTVA a YouTube-on is megtekinthető.