Bazsalikomos hússal töltött paradicsom

Bazsalikomos hússal töltött paradicsom
Hozzávalók:
1 kisebb vöröshagyma
5 evőkanál olaj
30 dkg darált sertéshús
8 húsos, közepes paradicsom
1 zsemle
1 csapott kiskanál só
fél mokkáskanál őrölt fekete bors
2 gerezd fokhagyma
5-6 bazsalikomlevél
10 dkg trappista sajt

1. A hagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk és széles serpenyőben, 3 evőkanál olajban megfonnyasztjuk. A húst hozzáadjuk, kevergetve 5 perc alatt fehéredésig sütjük.
2. A paradicsomokat megmossuk, szárukat kimetsszük. Tetejükből egy vékony szeletet levágunk, ez lesz a kalapjuk. Belsejüket kikaparjuk, a húshoz keverjük, majd a hideg vízbe áztatott és kifacsart zsemlét is belemorzsoljuk. Megsózzuk, megborsozzuk, a zúzott fokhagymával és a fölaprított bazsalikommal fűszerezzük.
3. A tűzről lehúzzuk, a kis kockákra vágott sajtot belekeverjük. A paradicsomok üregébe töltjük, a maradék olajjal kikent tepsibe rakjuk. A „kalapokat” mellérakjuk, forró sütőben (kb. 200 ºC) 12 percig sütjük.

Jó tanácsok
– Darált pulykafelsőcomb-filéből ugyanígy főzhethetjük.
– Hús helyett 10 dkg ételízesítős vízbe áztatott, majd kifacsart szójagranulátummal is készíthetjük.

4 főre
Elkészítési idő: 30 perc
Egy adag: 521 kcal • fehérje: 24,1 gramm • zsír: 38,1 gramm • szénhidrát: 20,4 gramm • rost: 0,8 gramm • koleszterin: 81 milligramm