Hozzávalók:
25 dkg rizs, 6 evőkanál olaj, só, 5 gerezd fokhagyma, 1 vöröshagyma (póré is jó), 2 kicsi sárgarépa, 50 dkg fagyasztott tenger gyümölcsei keverék (kagylót rákot tintahalat tartalmaz), 2-3 tojás, fél kiskanál csípős Piros Arany vagy Erős Pista, 1,5 kiskanál currypor, 1 mokkáskanál gyömbérpor, 3 evőkanál nem túl sós sötét szójaszósz
1. A rizst 2 evőkanál olajon kevergetve megforrósítjuk, kb. 5 deci enyhén sózott, forrásban lévő vizet öntünk rá, és a hagyományos módon megpároljuk.
2. A zöldségeket megtisztítjuk, a fokhagymát présen átnyomjuk, a hagymát félkarikákra vágjuk, a répát vékonyan fölszeleteljük.
3. A fagyasztott tenger gyümölcseit forró vízzel leöblítjük, így jellegzetes illata is csökken és hamarabb kiolvad. Ezután lecsöpögtetjük.
4. A maradék 4 evőkanál olajat egy serpenyőben – még jobb, ha wokban – megforrósítjuk, a hagymát és a répát rádobjuk, nagy lángon kevergetve 4 percig pirítjuk (eredetileg bő olajban sütik, és leszűrik). A tenger gyümölcseit hozzáadjuk, 2-3 percig sütjük, a végefelé a fokhagymával fűszerezzük. Fél kiskanál sóval ízesítjük, a felvert tojást ráöntjük. Kevergetve kocsonyásodásig sütjük, azután a rizst is hozzáadjuk. Nagy lángon, lapátkanállal folytonosan forgatva megforrósítjuk. Közben a paprikakrémmel, a curryporral, a gyömbérporral és a szójaszósszal fűszerezzük.
4 főre
Elkészítési idő: 40 perc
Egy adag: 579 kcal