Hozzávalók:
10 dkg rizs, só, 1 közepes vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál olaj, 50 dkg darált sertéshús (lehet pulykacombfilé is), 2 kiskanál jóféle pirospaprika, fél mokkáskanál őrölt fekete bors, 1 kiskanál majoránna, 1 tojás, 1 kg brokkoli (fagyasztott is lehet)
a tetejére:
2 kis pohár (2×150 gramm) tejföl, 1 tojás, 1 csokor petrezselyem
a tál kikenéséhez:
vaj, zsemlemorzsa
1. A rizst enyhén sózott, forrásban lévő vízben puhára főzzük, leszűrjük. A hagymát meg a fokhagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk és az olajon, közepes lángon 3-4 perc alatt megfuttatjuk. A darált húst hozzáadjuk, kevergetve addig pirítjuk, amíg „morzsákra esik”, ez 10 perc; és fél kiskanál sóval, a fele pirospaprikával, a borssal meg a majoránnával fűszerezzük. Megvárjuk amíg kihűl, azután a rizzsel és a tojással összekeverjük.
2. A brokkolit megtisztítjuk, szárát kisujjnyi vastagon fölszeleteljük, csak azt a részt kell kidobni belőle, amelyik esetleg fás. A brokkolifejet közepes rózsáira bontjuk-vágjuk. Enyhén sózott vizet forralunk, a brokkoliszárat beledobjuk, 2 percig főzzük, majd hozzáadjuk a brokkolirózsákat is, és további 6-8 perc alatt roppanósra főzzük. Ezután leszűrjük, és megvárjuk amíg kihűl.
3. A tejfölt a tojással összekeverjük, megsózzuk, a maradék pirospaprikával meg a finomra vágott petrezselyemmel fűszerezzük. Egy közepes tűzálló tálat kivajazunk, egy kevés morzsával behintjük és a brokkoli felét beleterítjük. A tejfölös keverék felével meglocsoljuk és a húsos rizses masszát ráhalmozzuk. A brokkoli másik felével egyenletesen beborítjuk.
4. A többi tejfölös keveréket rálocsoljuk, – kerülhet rá 4-5 deka reszelt sajt is -, és előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 ºC; légkeveréses sütőben 165 ºC) kb. 25 percig sütjük. 10-15 percnyi pihentetés után 4 nagy kockára vágjuk, így tálaljuk.
Jó tanács
– A hús kb. negyedét főtt füstölt hússal is helyettesíthetjük.
4 főre
Elkészítési idő: 1 óra 40 perc
Egy adag: 743 kcal • fehérje: 38,1 gramm • zsír: 50,2 gramm • szénhidrát: 34,3 gramm • rost: 9,1 gramm • koleszterin: 229 milligramm