Hozzávalók:
3-4 újhagyma, 2 gerezd fokhagyma, 3-4 evőkanál olaj, 2 zsemle, 1 kg darált pulykafelsőcomb-filé (lehet darált sertéscomb- vagy lapocka, darált marhahús, 2 tojás, 1 csapott evőkanál só, 1 csapott evőkanál pirospaprika, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, fél kiskanál majoránna (ez el is maradhat), 2-3 evőkanál zsemlemorzsa
a sütéshez:
olaj
a tálaláshoz:
10 zsemle, csalamádé, ketchup, mustár
1. Az újhagymát megtisztítjuk, de a zöldjéből is rajtahagyjuk kb. a felét. Ezután nagyon apróra vágjuk, ahogyan a meghámozott fokhagymát is. Az olajat egy serpenyőben kissé megforrósítjuk, a hagymát kevergetve megfuttatjuk rajta. Félrehúzva hűlni hagyjuk.
2. A zsemléket hideg vízbe áztatjuk, kifacsarjuk, a húshoz adjuk. A tojásokat beleütjük, megsózzuk, a pirospaprikával, a borssal és a majoránnával fűszerezzük, a pirított hagymát belekeverjük. Nedves kézzel 10 nagyobb húspogácsát formálunk belőle, zsemlemorzsában megforgatjuk..
3. Egy nagyobb serpenyőben jó ujjnyi olajat forrósítunk, és a húspogácsákat – lehet két részletben is – közepesen erős tűz fölött kb. 10 perc alatt pirosasra sütjük benne. Konyhai papírtörlőre szedve lecsöpögtetjük.
4. A zsemléket lapjában kettévágjuk, egy megforósított serpenyőben a vágott felüket kissé megpirítjuk. Alsó felükre lecsöpögtetett csalamádét halmozunk. Erre kerül a fasírt, amire ketchupot és mustárt nyomunk. A zsemle tetejét rárakjuk, és már falhatjuk is!
10 főre
Elkészítési idő: 40 perc
Egy darab: 499 kcal
A recept elkészítése IDE KATTINTVA a YouTube-on is megtekinthető.