Pacalpörkölt

Pacalpörkölt
Hozzávalók:
1 kg marhapacal, só, 2-3 babérlevél, 2 vöröshagyma, 2 húsos zöldpaprika, 2 közepes paradicsom, 4 evőkanál olaj vagy 2 púpozott evőkanál sertészsír, 1 púpozott evőkanál jóféle pirospaprika, 3 gerezd fokhagyma, fél mokkáskanál őrölt köménymag, 1 mokkáskanál csípős Piros Arany vagy Erős Pista

1. A pacalt gondosan megtisztítjuk (szerencsére a legtöbb helyen szépen előkészítve, hófehéren árulják) és megmossuk. Bő vízben feltesszük főni, majd amikor felforrt, leszűrjük és leöblítjük.
2. Annyi vizet öntünk rá ismét, hogy bőven ellepje. Megsózzuk (kb. 1 csapott kiskanálnyi kell hozzá), babérlevelet dobunk bele, és 2-3 óra alatt puhára főzzük. Időközben elfövő levét pótoljuk. Akkor jó, ha a beleszúrt villa könnyedén kijön belőle.
3. Közben a megtisztított hagymát finomra, a kicsumázott paprikát meg a paradicsomot apró kockákra vágjuk. A hagymát egy lábasban, az olajon kevergetve megpirítjuk. A tűzről lehúzva a pirospaprikával megszórjuk, gyorsan elkeverjük és egy kevés (kb. 2 deci) vízzel felengedjük. A zúzott fokhagymát, az őrölt köményt, a paprika- meg a paradicsomkockákat is hozzáadjuk.
4. A megpuhult pacalt lecsöpögtetjük, lehűtjük, vékony, kb. kisujjnyi csíkokra vágjuk, majd az elkészített pörköltalapba keverjük, és további kb. 1 órán át pároljuk, közben elfövő levét pótoljuk. A paprikakrémmel tüzesítjük, utánasózzuk, de lehet őrölt fekete borssal meg egy kis majoránnával is fűszerezni. Köretnek sós burgonya illik hozzá.

Jó tanács
– Főzhetjük bográcsban is: ilyenkor a bográcsolást megelőző este főzzük elő a pacalt, így másnap már csak a pörköltalapba téve kell puhítani.
– Letakarva hűtőszekrényben 4 napig eláll.

4 főre
Elkészítési idő: kb. 4 óra
Egy adag (köret nélkül): 551 kcal • 41,2 g fehérje • 38,2 g zsír • 10,4 g szénhidrát • 0,2 g rost • 180 mg koleszterin