Töltött libamell bakagombóccal (krumpligombóccal)


Hozzávalók:
2 libamell (kb. 1,8 kg, de ebből csak 70-75 dkg a hús), 3 zsemle, 2 tojás, 1 mokkáskanál só, őrölt fekete bors, 1 kis csokor petrezselyem, 1 evőkanál zsemlemorzsa, 1 mokkáskanál majoránna, 1-1 kisebb sárgarépa és petrezselyemgyökér, 1 púpozott kiskanál finomliszt, 1 mokkáskanál paradicsompüré, 1 babérlevél, 2 dl vörösbor, 1 mokkáskanál ételízesítő por
a gombóchoz:
50 dkg burgonya, só, kb. 5 evőkanál finomliszt, 2 tojás

1. A libamell bőrét lehúzzuk, és kockákra vágva kisütjük a zsírját. A húst kicsontozzuk, az így kapott 2-2 nagyobb filé közepét hosszú, de keskeny pengéjű késsel fölszúrjuk, és egy fakanál nyelével kimélyítjük, hogy legyen hely a töltelék számára.
2. Ehhez a zsemléket hideg vízbe áztatjuk, kifacsarjuk, majd a tojásokkal összegyúrjuk, megsózzuk, megborsozzuk, a fölaprított petrezselyemmel fűszerezzük, és a morzsát beledolgozzuk.
3. A masszát a libamellbe töltjük – legkönnyebb nyomózsákból –, és végeit hústűvel vagy fogvájóval rögzítjük. A húst megsózzuk, majoránnával bedörzsöljük, és 5 evőkanál libazsíron (a bőrből kisütött zsíron) körös-körül megpirítva elősütjük, majd egy lábasba átemeljük.
4. Visszamaradó zsírjában megpirítjuk a megtisztított, vékonyan fölszeletelt zöldséget, a liszttel meghintjük. Egy kicsit tovább pirítjuk, majd a paradicsompürét meg a babérlevelet belekeverjük. 1 deci borral meg annyi – körülbelül 2 deci – vízzel öntjük föl, hogy híg mártás sűrűségű legyen. Az ételízesítőt beleszórjuk, a húsra öntjük, és lefödve, kis lángon kb. 35 perc alatt puhára pároljuk. Félidőben megforgatjuk.
5. Ha kész, a húst kiemeljük, a fogvájót kihúzzuk belőle, és a töltött pecsenyét fölszeleteljük. Mártását szitán áttörjük, majd a maradék borral ízesítve újból fölforraljuk, tálaláskor a húsra öntjük. Bakagombóccal (burgonyagombóccal) kínáljuk.
6. Utóbbihoz a jól megmosott burgonyát héjában, enyhén sózott vízben megfőzzük. Még melegen meghámozzuk, áttörjük, hűlni hagyjuk. Ezután a liszttel meg a tojásokkal, kissé megsózva összegyúrjuk. 16 diónyi gombócot formálunk belőle. Forrásban lévő, enyhén sózott vízben kifőzzük, leszűrjük. Ha nem azonnal tálaljuk, egy kevés olajjal megkenegetjük, nehogy összeragadjanak.

4 főre
Elkészítési idő: 1 óra 30 perc
Egy adag (körettel): 900 kcal