Egészben sült sertéstarja marinált cukkinivel, joghurttal, sült fokhagymával – készítette Varga Zoltán és Dunszt Zsolt

Egészben sült sertéstarja marinált cukkinivel, joghurttal, sült fokhagymával  -  készítette Varga Zoltán és Dunszt Zsolt

Hozzávalók:
egy nem túl vastag, inkább hosszúkás, kicsontozott sertéstarja (kb. 1,5 kg), tengeri só, kb. 3 evőkanál mustár, 4 evőkanál olívaolaj
a marinált cukkinihez:
2 zsenge, karcsú cukkini, 1-2 ág rozmaring, 3 gerezd fokhagyma, kb. 6 evőkanál olívaolaj, tengeri só
a sült fokhagymához:
4 fej fokhagyma
a tálaláshoz:
sűrű natúr joghurt vagy tejföl, korianderzöld

1. 4-6%-os tengerisó-oldatot készítünk, azaz 5 deci langyos vizet 2-3 deka tengeri sóval addig keverünk, míg a só föloldódik benne. Fecskendőbe töltjük, és a húst minél több helyen ezzel „beinjekciózzuk”. Először a mustárral, majd az olívaolajjal vékonyan, teljesen körbekenjük, nem feltétlen csak az ízesítés miatt, hanem azért, hogy a hús pólusait teljesen fedje (szigetelje), ne folyjon ki belőle, a sóoldat. Éjszakára letakarva hűtőszekrénybe tesszük.
2. Másnap az érlelt pecsenyét elősütjük, azaz kérgesítjük, mielőtt gyönge füstön megsütnénk. Ehhez a húst grillrácson, izzó parázs fölött körös-körül megpirítjuk, vagyis hirtelen elősütjük. Ezután
mogyorófa füstjén, gyönge tűz fölött minimum 6 órán át fedett grillben füstöltjük. Félidőben, egészben mellérakjuk a megmosott fokhagymákat is. Amíg a pecsenye készül, bőven van időnk a köretre.
3. A cukkiniket megmossuk, leszárogatjuk, és félcenti vastagon fölkarikázzuk. Egy tálba rakjuk, a száráról lecsipkedett és néhány vágással fölaprított rozmaringlevelekkel, a fölszeletelt fokhagymával és az olívaolajjal összeforgatjuk. Így érleljük majdnem egészen a tálalásig.
4. Kb. 15 perccel tálalás előtt a pácolt cukkinit kissé lecsöpögtetjük, és közepesen erősen izzó parázs fölött grillrácson vagy grillapon 6-7 perc alatt megsütjük, félidőben megforgatjuk, enyhén megsózzuk.
5. Az egészben sült tarját vastag szeletekre vágva tányérra rakjuk, és mindegyikre teszünk 3-4 gerezd megtisztított sült fokhagymát. A lecsöpögtetett sült cukkinit melléhalmozzuk, 1-1 kanálka lecsöpögtetett joghurtot vagy tejfölt kanalazunk rá. Durvára aprított korianderölddel megszórjuk.

Jó tanács
– Aki paleo illetve tejérzékeny étrendet tart, hagyja el a tálaláshoz ajánlott joghurtot.

8 főre
Elkészítési idő: 1 óra + érlelés + kb. 6 óra füstölés
Egy adag: 495 kcal