Napkenyér (zsemlekoszorú)


Hozzávalók:
kb. 3,5 dl víz, 4 dkg élesztő, 5-6 dkg napraforgómag, 25-25 dkg finomliszt és rétesliszt (az egyiket kenyérliszttel vagy teljes őrlésű liszttel is helyettesíthetjük), 1-1 kiskanál só és méz, 4 evőkanál olaj
a formáláshoz:
finomliszt
a lekenéshez:
3 evőkanál olaj
a tetejére:
napraforgómag, mák, lenmag, szezámmag, vékony lapocskákra vágott mandula, reszelt sajt (ami éppen van)

1. A vizet meglangyosítjuk, de semmiképpen se legyen túl meleg, mert akkor „bedöglik” az élesztő, amit belemorzsolunk. 15 percre félretesszük, hogy az élesztő fölfuthasson. A napraforgómagot egy serpenyőben szárazon, azaz zsiradék nélkül megpirítjuk, hűlni hagyjuk.
2. A kétféle lisztet egy tálba szórjuk, a sóval összeforgatjuk. A mézet, az olajat, a pirított napraforgót, és a fölfuttatott élesztőt hozzáadjuk, azután 6-7 perc alatt bedagasztjuk. Eleinte ragacsos, lágy a tészta, de dagasztás végére összeáll, az edény falától elválik. Letakarva, meleg helyen kb. 50 perc alatt duplájára kelesztjük.
3. Egy hagyományos, 26 centis, lehetőleg kapcsos tortaformát vékonyan kikenünk olajjal. A megkelt tésztát meglisztezett gyúrólapra borítjuk, finoman átgyúrjuk, azután 16 egyenlő nagyságú részre osztjuk. Egyenként olajjal körbe- és lekenve a tortaformába rakosgatjuk, majd a tetejüket is megkenjük olajjal.
4. A kis tésztacipók tetejére a szemnek is tetszetősen napraforgómagot, mákot, lenmagot, szezámmagot, vékony lapocskákra vágott mandulát vagy reszelt sajtot (ami éppen van) szórunk. Letakarva, meleg helyen kb. 50 percen át kelesztjük, végül előmelegített sütőben, nagy lánggal (210 ºC; légkeveréses sütőben 190 ºC) 28-30 percig sütjük. A sütőből kivéve vizes ecsettel lekenjük, de legyünk óvatosak vele, nehogy lepotyogjanak a tészta tetején lévő mindenfélék.
5. Kb. 15 perc elteltével a tortaformából átemeljük egy rácsra, és így hagyjuk kihűlni, nehogy a tészta a keletkető gőztől elázzon.

8 főre
Elkészítési idő: 1 óra + kb. 2 óra kelesztés
Egy adag (2 zsemle): 286 kcal