Krumpli ázsiai stílusban

Krumpli ázsiai stílusban
Hozzávalók:
80 dkg lehetőleg egyforma nagyságú apró burgonya (idényben parázskrumpli), só, ujjnyi darab gyömbér, 1 kisebb szál póréhagyma vagy 3-4 dundi újhagyma, 3-4 kicsi piros csilipaprika (Erős Pista is lehet), 3-4 gerezd fokhagyma, 4-5 evőkanál olaj, maréknyi tisztított mogyoró (sózott is lehet), 4 evőkanál sötét szójaszósz

1. A burgonyát alaposan megmossuk, majd héjában, enyhén megsózott vízben éppen puhára főzzük. Leszűrjük, hűlni hagyjuk, meghámozzuk.
2. A gyömbér és a pórét megtisztítjuk, a csilipaprikát kicsumázzuk, a fokhagymát meghámozzuk. A gyömbért apróra vágjuk. A pórét vékonyan fölszeleteljük (ha újhagymával készítjük, zöldjével együtt szeleteljük föl), a csilipaprikát is vékony karikákra szeljük, a fokhagymát finomra zúzzuk.
3. Az olajat egy vokban kissé megforrósítjuk, majd a gyömbért és a fokhagymát kb. fél perc alatt megfuttatjuk benne. Először a csilipaprikát (Erős Pistát) keverjük bele, azután a pórét. Beledobjuk a mogyorót is, és keverve, rázogatva 2-3 percig pirítjuk. Ekkor rárakjuk a krumplit, alaposan összerázzuk, végül a szójaszósszal meglocsoljuk, ha kell utánasózzuk.

4 főre
Elkészítési idő: 1 óra
Egy adag: 304 kcal • fehérje: 8,2 gramm • zsír: 11,6 gramm • szénhidrát: 41,3 gramm • rost: 6,3 gramm • koleszterin: 0 milligramm