Szalvétagombóc diós, hagymás pácban


Hozzávalók:
25 dkg szeletelt fehér kenyér (szendvicskenyér), 4-5 salottahagyma vagy fejesedő újhagyma (8 dkg), fél csokor petrezselyem, 3 dkg vaj, 1,5 dl tej, só, késhegynyi reszelt szerecsendió, 3 tojás, 3 dkg zsemlemorzsa
a diós, hagymás páchoz:
2-3 dkg dió, 10 dkg fehér hagyma, 5-6 evőkanál fehérborecet, 6 evőkanál olívaolaj, 8 evőkanál dióolaj, só, őrölt fekete bors, kristálycukor, fél csokor metélőhagyma (lehet újhagyma zöldje is)
a kendő (szalvéta) kikenéséhez:
2 dkg vaj
a főzéshez:

1. A kenyeret olyan kis kockákra vágjuk, mint amilyen vastagok a szeletek. Egy tepsiben szétterítjük, és előmelegített sütőben, a közepesnél kisebb lánggal (160 ºC) kb. 10 perc alatt aranybarnára pirítjuk, közben többször megrázzuk, hogy szép egyenletesen süljön. A megtisztított saláottahagymát és a száráról lecsipkedett petrezselymet finomra vágjuk. A vajat egy serpenyőben fölolvasztjuk, a hagymát 2 perc alatt megfonnyasztjuk benne. Hozzákeverjük a petrezselymet, a tűzről lehúzzuk.
2. A tejet kissé sózzuk, a szerecsendióval fűszerezzük, majd összekeverjük a pirított kenyérrel. A tojásokkal, a hagymás petrezselyemmel és a morzsával összedolgozzuk. 30 percre félretesszük. Egy tiszta vászonkendőt kiterítünk, vajjal megkenjük, és a kenyeres masszát kb. 35 centi hosszúságban, – ha nincs ilyen széles lábasunk a főzéshez, akkor két kisebbet készítsünk -, egyenletesen csíkban ráhalmozzuk. Föltekerjük, két végét elkötjük, majd a enyhén sózott, gyöngyöző forralású vízben 30 percig főzzük. Leszűrjük, kicsomagoljuk, egy éjjelen át hidegre tesszük.
3. A páchoz való diót egy serpenyőben szárazon – zsiradék nélkül – megpirítjuk. Hűlni hagyjuk, majd durvára vágjuk. A fehér hagymát megtisztítjuk, félbe majd vékony cikkekre vágjuk, a cikkeket szétszedegetjük. A fehérborecet, az olívaolajjal, a dióolajjal, csipetnyit sózva, borsozva és cukrozva egy kisebb üvegben alaposan összerázzuk. A hagymával összeforgatjuk, és letakarva 2-3 órára félretesszük, hogy az íze összeérjen.
4. A szalvétagombócot kisujjnyi vastagon fölszeleteljük, és úgy rakjuk egy tálra, hogy éppen csak egy kicsit fedjék egymást a szeletek. A fölaprított metélőhagymát az olajos hagymás öntetbe forgatjuk, amit egyenletesen a szeletekre halmozunk-locsolunk. A pirított diót a tetejére szórjuk, és azonnal tálaljuk.

4 főre
Elkészítési idő: 1 óra + érlelés, hűtés
Egy adag: 663 kcal • fehérje: 13,7 gramm • zsír: 46,6 gramm • szénhidrát: 47,0 gramm • rost: 4,6 gramm • koleszterin: 162 milligramm