Löncshús. Nem hangzik túl bíztatóan. Nem is oly rég még rendszeres reggelije vagy vacsorája volt a honi sorkatonáknak, akik „szimpátiájuk” jeleként el is nevezték „gyíkhúsnak”. A közhiedelem szerint is amolyan hulladékhasznosító termék, amibe ha gyíkot nem is, de minden egyéb vacakot beledarálnak, tán még a rongyot is, amivel a húsvágó tőkét letakarították.
A helyzet szerencsére ennél lényegesen jobb. Az eredeti változat 1937. július 5-én az austini Hormel Foods vállalat jóvoltából került először a piacra SPAM néven, mely a „fűszeres sonka” – sp(iced h)am – szavak összedolgozásából születet, s bizony ebben csak darált sertés színhús, zsíros hús, só, víz, cukor, pácsó és fűszerek voltak. Persze ez itt nem Amerika! Íme egy mai honi termék összetétele: sertéshús (70%), sertésbőrke, ivóvíz, keményítő, fűszerkészítmény (keményítő, sűrítőanyag /feldolgozott Euchema-moszat/, módosított keményítő, stabilizátorok /difoszfátok, trifoszfátok/, kálium-klorid, dextróz, ízfokozók /glutamát, dinátrium-5′-ribonukleotid/, antioxidáns /nátrium-izo-aszkorbát/, fűszerkivonat) , pácsókeverék (étkezési só, tartósítószer /nátrium-nitrit/), fokhagyma, aroma. Részben az iménti összetétel, részben a szakmai kihívás arra sarkallt, hogy az eredeti amerikaihoz hasonló húsvagdaltat készítsünk, ugyanis ha tisztességes alapanyagokból készül a löncshús, akkor az nagyon finom tud lenni! A pontos leírás a hideg étel recepteknél található, illetve a szabadszavas keresőbe beírt löcshús szóval is előcsallogatható.