Hozzávalók
a tésztához:
50 dkg finomliszt, 1 csomag sütőpor, 1 mokkáskanál só, 25 dkg vaj vagy sütőmargarin, 15 dkg kristálycukor, 2 tojássárgája, 2-3 evőkanál tejföl
a töltelékhez:
1,6 kg alma, 10 dkg vaj, 5-6 evőkanál méz, kb. 1 kiskanál őrölt fahéj, pár csepp citromlé, csipetnyi gyömbérpor
a nyújtáshoz:
finomliszt
a tepsi kikenéséhez:
vaj, finomliszt
a lekenéshez:
1 tojássárgája, 1 kiskanál tejföl
1. A tésztához a lisztet a sütőporral és a sóval összeforgatjuk, majd a vajjal (margarinnal) gyors mozdulatokkal elmorzsoljuk. Fontos, ne gyúrjuk sokáig, mert akkor a kezünk melegétől megolvad a zsiradék, ellágyul a tészta. A cukorral, a tojássárgájával és a tejfölföllel összedolgozzuk. Cipóvá formáljuk és meglisztezett tálban letakarva félretesszük, míg a tölteléke elkészül.
2. Az almát jól megmossuk, ha vékony lenne a héja, nem kell hámozni, ha vastag, akkor viszont igen. Félbevágjuk, magházát kivájjuk, húsát közepesen vastag cikkekre vágjuk.
Egy serpenyőben fölolvasztjuk vaj harmadát, az alma harmadát rárakjuk. 4-5 perc alatt átforgatjuk, fontos, hogy éppen csak megpuhuljon, de véletlen se essen szét attól, hogy túl puha. Közben a méz harmadával édesítjük, amit hagyunk, hogy egy kicsit karamellizálódhasson. Őrölt fahéjjal, pár csepp citromlével meg egy kevés gyömbérrel fűszerezzük. Ha kész, átrakjuk egy tálba és a többi almát ugyanígy, további két részletben pároljuk meg.
3. A tésztát meglisztezett gyúrólapra borítjuk, két részre osztjuk. Az egyiket hagyományos gáztepsi nagyságúra nyújtjuk, majd a kikent, belisztezett tepsibe fektetjük. A mézes párolt almát a tésztán elosztjuk, és ráfektetjük a másik kinyújtott tésztát.
4. A tojássárgáját a tejföllel simára keverjük, a tészta tetejére kenjük. Hústűvel több helyen az aljáig megszurkáljuk. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 ºC; légkeveréses sütőben 165 ºC) 30-35 percen át sütjük.
kb. 32 szelet
Elkészítési idő: 2 óra
1 szelet: 194 kcal