Az USA egyik legnagyobb ünnepe a Hálaadás Napja

HálaadásAz Amerikai Egyesült Államokban november 27–e a Hálaadás Napja (Thanksgiving Day), mely a karácsony mellett az egyik legnagyobb családi ünnep.
A történet szerint az első amerikai bevándorlókat zord körülmények fogadták, amit csak az indiánok segítségével tudtak átvészelni. Hálájuk jeléül ünnepséget szerveztek. „Az első, három napig tartó Hálaadás Napi ünnepet 1621 novemberében tartották. Néhány szakértő úgy gondolja, hogy ennek helye a virginiai Jamestown volt, míg mások a Massachusetts államban lévő Plymouthot valószínűsítik. Mivel a területen gyakori volt a vadpulyka és a telepesek által meghívott indiánok hoztak magukkal néhányat, a pulyka lett az ünnepi asztal dísze.” – mondta dr. Sütő Zoltán, a Kaposvári Egyetem docense.
Az évszázados hagyományt 1939-ben Franklin Roosevelt elnök iktatatta elnöki dekrétumba, amely révén az ünnep hivatalosan is november negyedik csütörtökére esik az USA-ban. A pulyka mindig is az esemény középpontjában állt: míg kezdetekben a vadpulyka vadászata, addig napjainkban a (házi) pulyka elkészítése jelenti az ünnep fénypontját. A kis híján az USA szimbólumává vált pulyka minden évben a Fehér Ház kertjébe is eljut: 1947-ben Truman elnök volt az első amerikai elnök, aki az USA Pulykaszövetségétől az ünnep alkalmából pulykát kapott, és J. F. Kennedy elnök adott először kegyelmet az ünnepi pulykának. Azóta minden, az elnöknek ajándékozott pulyka elnöki kegyelemben részesül ezen a napon.
A világ legnagyobb pulykaevő nemzete az USA és a Hálaadás ebből a szempontból is kiemelkedő jelentőségű: az ország éves pulykafogyasztásának 1/3-a kapcsolódik ehhez a naphoz.
Érdekesség: annak ellenére, hogy hazánkban a pulykahús fogyasztása tradicionálisan nem kapcsolódik ünnephez, a magyarok mégis szeretik: évente kb. 5,5 kg pulykahúst eszünkfejenként, így országunk a világ 3. legnagyobb pulykahús fogyasztó nemzete.