Csülkös hajdina – készítette Folyó Gábor

Csülkös hajdina Csülkös hajdina  (2)

Hozzávalók:

20 dkg füstölt szalonna, egy közepes nagyságú kicsontozott füstölt csülök (1-1,2 kg), 2-3 vöröshagyma, 50 dkg étkezési hajdina, só, kb. fél kiskanál őrölt fekete bors, 1 mokkáskanál pirospaprika, kb. 1 csapott evőkanál borsikafű

 

1. A szalonnát 1 centis, a csülköt kb. 2 centis kockákra vágjuk. Előbbi zsírját egy bográcsban, közepesen erős tűz fölött kiolvasztjuk, majd hozzáadjuk a füstölt húst is. Kevergetve pirítjuk kb. 15 percen át. A hagymát finomra aprítjuk, a szalonnás húsra szórjuk. Gyöngébb tűz fölött, kevergetve együtt pirítjuk kb. 1,5 órán át, pontosabban addig, míg hús szinte teljesen megpuhul. Közben, amikor zsírjára sül, mindig öntünk alá egy kevés vizet, hogy oda ne kapjon.

2. A vége felé zsírjára sütjük, majd rászórjuk a hajdinát. Kevergetve megforrósítjuk, azután annyi vizet öntünk rá, amennyi éppen ellepi. Óvatosan – hisz a füstölt hús is sós! – megsózzuk, megborsozzuk, a pirospaprikával és a borsikával fűszerezzük. Amint elfőtt róla a víz, mindig csak egy kevéssel pótoljuk, hogy a hajdina megpuhuljon, de szépen egyben maradjon, ahogy a pergősre főzött rizs, és ne főjön szét, mert akkor egy ragacsos massza lesz belőle.

 

Megjegyzés

– Az étel készítője utánajárt, és régi vitézek napi fejadagjából állította össze ezt az ételt, így a zsűri nem tévedett, amikor I. helyezéssel jutalmazta, és azt mondta, a versenyen ez a fogás állt legközelebb az igazi tüzérkonyhához. És még valami bebizonyosodott: az egyszerű néha a legnagyszerűbb!

 

6 főre

Elkészítési idő: bő 2 óra 30 perc  

Egy adag: 1185 kcal ● fehérje: 43,6 gramm ● zsír: 83,8 gramm ● szénhidrát. 62,6 gramm ● rost: 4 gramm ● koleszterin: 171 milligramm