Fűszeres csirkemájpástétom

Fűszeres csirkemájpástétom Fűszeres csirkemájpástétom 1Fűszeres csirkemájpástétom 2Fűszeres csirkemájpástétom 3Fűszeres csirkemájpástétom 4

Hozzávalók:                                                  1 kg csirkemáj (szív nélkül), 5 dl tej a máj áztatásához, 2 közepes vöröshagyma, 4 nagy gerezd fokhagyma, 6 evőkanál olaj, fél mokkáskanál őrölt fekete bors, 2 kiskanál só, 2 kiskanál mustárpor, fél mokkáskanál őrölt szegfűszeg, fél mokkáskanál reszelt szerecsendió, fél mokkáskanál őrölt fahéj, 0,6 dl félédes sherry, 5 dkg vaj vagy libazsír a „szigeteléshez”: 20 dkg vaj vagy libazsír

 1. A csirkemájat megmossuk, papírtörlővel leszárogatjuk és egy tálba rakjuk. A tejet ráöntjük, majd lefedve 2-3 órára – még jobb, ha egy egész éjszakára – a hűtőszekrénybe tesszük. Ez nemcsak azért kell, hogy kissé kifehéredjen, hanem, hogy ízesebb, „szaftosabb” legyen.                              2. A vöröshagymát megtisztítjuk és finomra vágjuk vagy lereszeljük. A héjától megfosztott fokhagymát présen áttörjük. 4 evőkanál olajon, közepes lángon 5-6 perc alatt együtt megfonnyasztjuk, vigyázva, nehogy megbarnuljanak. Közben megborsozzuk, a fele sót és a többi fűszert is beleszórjuk.                                            
3. A csirkemájat jól lecsöpögtetjük és a maradék olajon, közepes lángon 5-6 percig sütjük, közben a félretett sót is rászórjuk. Akkor jó, ha a közepe szép rózsaszínű, de nem véres. Ezt úgy ellenőrizhetjük, hogy a legnagyobb májat félbevágjuk. Megvárjuk, amíg kihűl, majd aprítógéppel vagy merülőmixerrel pépesítjük. Közben a sherryt 2-3 percig nagy lángon forraljuk, ezalatt pontosan elfő a fele. A vajjal együtt a májhoz adjuk, és 1-2 perc alatt habosra keverjük, végül a fűszeres hagymával ízesítjük (belepürésítjük). Megkóstoljuk, ha kell, utánasózzuk, borsozzuk.                                         
4. A pástétomot szorosan, jól elsimítva, hideg vízzel kiöblített formákba töltjük (tovább eltartható, ha 2-3 kisebb formát használunk). Közben a „szigetelésnek” szánt vajat vagy zsírt fölolvasztjuk és 2-3 percig forraljuk. Ezalatt szépen kitisztul, aranysárga lesz. Még folyékonyan, de már nem forrón a májpástétomra merjük, és hűtőszekrénybe rakjuk, hogy a vaj (zsír) a tetején megdermedjen s elszigetelje a pástétomot a levegőtől. Folpackkal letakarva hűtőszekrényben kb. 3 hétig eláll. Pirítóssal illik tálalni.

1-1,2 kg                                    
Elkészítési idő: 1 óra + a máj áztatása és a dermesztés                                                       

1 adag (10 deka) kenyér nélkül: 310 kcal

Italajánlatunk: száraz rozébor, például Villányi kékfrankos rosé