Márványsajtos, mustáros zöldségtorta

Márványsajtos, mustáros zöldségtorta Márványsajtos, mustáros zöldségtorta Márványsajtos, mustáros zöldségtorta

Hozzávalók
a tésztához:
20 dkg finomliszt, késhegynyi só, 12 dkg vaj, 2-3 evőkanál hideg víz
a töltelékhez:
1 púpozott evőkanál finomliszt, 3 dkg vaj, 3 dl tej, 1 púpozott evőkanál magos mustár, só, 30 dkg friss vagy 20 dkg fagyasztott brokkoli, 20 dkg koktélparadicsom, 15 dkg márványsajt, 3 tojás

1. A tésztához a lisztet a sóval összeforgatjuk, a hideg vajjal elmorzsoljuk, majd a vízzel gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. Ezután belisztezett gyúrólapon kb. 30 centi átmérőjű kerek lappá nyújtjuk.
2. Egy 23 centi átmérőjű tortaformát kibélelünk vele úgy, hogy pereme is legyen. A tésztára sütőpapírt vagy zsírpapírt fektetünk, majd szárazbabot vagy lencsét szórunk rá, nehogy sütés közben fölpúposodjon. Ha többször sütöttünk sós vagy omlós tésztát, érdemes csak erre a célra rendszeresíteni a már említett hüvelyeseket, ezek ugyanis sütés után másra már nem jók. Üvegekbe töltve azonban sokáig eltartható, s ismételten fölhasználható. Ezután előmelegített sütőben, a közepesnél kicsit nagyobb lánggal (190 °C; légkeveréses sütőben 170 °C) 15 perc alatt elősütjük. A babot (lencsét) sütőpapírostól eltávolítjuk róla. 
3. A töltelékhez a lisztet a vajon megfuttatjuk, a tejet ráöntjük. Kevergetve 1-2 perc alatt sűrűre főzzük. A tűzről lehúzva a mustárral ízesítjük, kicsit megsózzuk.
4. A brokkolit megmossuk, fás szárát levágjuk, a többit vékonyan fölszeleteljük, rózsáit kisebbre szétszedegetjük. Enyhén sózott vízben kb. 3 perc alatt roppanósan puhára főzzük, leszűrjük, és azonnal jeges vízbe átszedjük, hogy szép üdezöld színe megamaradjon. Ezután jól lecsöpögtetjük. A koktélparadicsomok szárát kimetsszük.
5. A kétféle zöldséget a 2 centis kockákra vágott sajttal együtt egyenletesen az elősütött tésztára halmozzuk. A mustáros mártást a tojással összekeverjük, kissé megsózzuk, majd a zöldséges tortára öntjük. Változatlan lánggal további 25-30 percig sütjük, akkor jó, ha a tölteléke láthatóan összeállt, megkocsonyásodott.
6. 10 percig pihentetjük, majd cikkere vágva, sok zöldsalátával tálaljuk. Hidegen is finom.

6 szelet
Elkészítési idő: 1 óra 50 perc
Egy szelet: 498 kcal

Italajánlatunk: száraz vörösbor, például Etyeki sauvignon blanc ’98