Harcsafilé görög salátával

Harcsafilé görög salátával

Hozzávalók:
60 dkg afrikai vagy honi harcsafilé (más, lehetőleg szálkamentes halfilé is lehet), 1 csapott kiskanál só, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, 1 csapott kiskanál pirospaprika, kb. 5 evőkanál finomliszt (a fele zsemlemorzsa is lehet)
a sütéshez:
6 evőkanál olaj
a salátához:
50 dkg paradicsom, 1 kígyóuborka (kb. 35 dkg), 2 kisebb lilahagyma, 25 dkg feta vagy juhsajt, 6-8 evőkanál olívaolaj, 1 citrom leve, egy-egy csipetnyi só, őrölt fekete bors és kakukkfű, 10 dkg kimagozott olajbogyó
(ha lehet, fekete), 1 kis üveg ringli, azaz ajókafilé
(ez el is maradhat)
 

1. A halat megmossuk, leszárogatjuk. Éles késsel a keskenyebb végén a bőr és a halhús közé vágunk, majd apró vágásokkal lefejtjük róla a bőrt; a rutinosabbak kézzel is lehúzhatják. A legegyszerűbb, ha eleve így vásároljuk. Ezután 4 egyforma szeletre vágjuk és egyenként besózzuk. A borsot és a pirospaprikát a lisztbe keverjük, majd a halat beleforgatjuk, félretesszük.
2. A salátához a paradicsomot és a kígyóuborkát megmossuk. Az előbbi szárát kimetsszük, az utóbbi két végét levágjuk. A lilahagymát megtisztítjuk. Az így előkészített zöldségeket 1,5 centis kockákra vágjuk, ahogyan a sajtot is, és együtt egy tálba rakjuk. Az olívaolajjal meg a citrom kifacsart, átszűrt levével meglocsoljuk, kissé megsózzuk, megborsozzuk, a kakukkfűvel fűszerezzük. Az olajbogyót is beleszórjuk, majd letakarva behűtjük.
3. Egy serpenyőt a tűzre teszünk, 6 evőkanál olajat beleöntünk. A halat a serpenyőbe tesszük, közepes lángon 3 percig sütjük, majd megfordítjuk és 2-3 percig a másik oldalát sütjük, ezután lecsöpögtetjük.
4. A sült halat lecsöpögtetve tányérokra fektetjük, a salátát körépúpozzuk és 1-1 ringlivel díszítjük, de ez el is maradhat.
 

4 főre
Elkészítési idő: 20 perc
Egy adag: 830 kcal

Italajánlatunk: száraz fehérbor