Hozzávalók:
4 körte, 5 dl vörösbor, 2 evőkanál kristálycukor, 15 dkg kimagozott, puha aszalt szilva, 10 szem koriander, 1 babérlevél, 2 dkg vaj, 1 tojás, 1 evőkanál zsemlemorzsa, 2 fácánmell (fagyasztott is lehet), kb. 1 kiskanál só, 4 vékony szelet húsos szalonna (sliced bacon), 2 evőkanál olaj
1. A körtéket úgy hámozzuk meg, hogy szárukat meghagyjuk. Aljukból egy vékony szeletet levágunk, és innen indulva kikaparjuk a gyümölcs magházát, így a körte majd a tányéron meg is áll.
2. A vörösbort a cukorral fölforraljuk, a körtéket 6-8 perc alatt félig megpároljuk benne, majd a tűzről lehúzva hűlni hagyjuk.
3. Az aszalt szilvát serpenyőbe dobjuk, 1 deci boros levet a körtéről rámerünk, a korianderrel meg a babérlevéllel fűszerezzük. Tűzre téve addig forraljuk, amíg a leve el nem fő. Ezután megvárjuk, hogy kihűljön, majd – miután a fűszereket kidobtuk belőle – a puha vajat, a tojást meg a zsemlemorzsát belekeverjük.
4. A fölengedett fácánmelleket kicsontozzuk, bőrüket lefejtjük, húsukat félbevágjuk, így négy fél mell, azaz négy adag lesz belőle. Ezeket egyenként középen, hosszában felszúrjuk, a boros szilvával megtöltjük.
5. Enyhén megsózzuk, a szalonnába göngyöljük, és vasserpenyőben, a megforrósított olajon körös-körül elősütjük, majd előmelegített sütőben, a közepesnél kisebb lánggal (160 ºC; légkeveréses sütőben 150 ºC) 12 percig sütjük.
6. Párolt rizs és persze a forró boros körte illik hozzá köretnek, de kiegészíthetjük Cumberland-mártással is (receptjét lásd a mártások című fejezetben).
Jó tanács
– Csirke- vagy gyöngytyúkmellet ugyanígy süthetünk.
4 főre
Elkészítési idő: 1 óra 25 perc
Egy adag (rizs és mártás nélkül): 532 kcal • fehérje: 33,1 gramm • zsír: 25,2 gramm • szénhidrát: 43,1 gramm • rost: 8,3 gramm • koleszterin: 144 milligramm