„Dédi féle” csalamádé – készítette Pintér Brigitta

"Dédi féle" csalamádé - készítette Pintér Brigitta

Hozzávalók:

5 kg húsos tévépaprika, 1,5 kg eltenni való uborka, 1 nagy fej káposzta, 2 sárgarépa (inkább csak „dísznek”, hogy jól mutasson az üvegben), só (kb. 2 maréknyi)

a salátaléhez:

5 liter víz, 1,25 kg kristálycukor ( lehet több vagy kevesebb ízles szerint), 25 dkg só, kb 1 liter 10%-os ételecet, 2 mokkáskanál szalicil ( helyettesíthető natriumbenzoáttal, mert nehéz már a szalicilt beszerezni), 1 mokkáskanál borkősav

a tetejére:

kb. 1 mokkáskanál borkénpor

 

1. Előljáróban annyit, hogy ez az én nagyszüleim receptje, ez alapján rakjuk el a csalamádét sok éve.

2. A paprikát kicsumázzuk, jól megmossuk, lecsöpögtetjük. Az uborkát kefével dörzsölgetve alaposan megmossuk, végeit levágjuk. A káposztát félbevágva kitorzsázzuk, foltos külső leveleit lefejtjük, majd a fejet megmossuk. A répát meghámozzuk, megmossuk. A paprikát, répát és uborkát vékony karikákra vágjuk (fölszeleteljük), a káposztát vékonyan fölcsíkozzuk. Külön-külön tálba rakjuk, mindegyiket lesózzuk. Legkevesebb 20 percre félretesszük, azután két tenyerünk közt nagyon jól kinyomkodjuk.

3. Közben a salátaléhez a vizet fölforraljuk, a cukorral, a sóval és az ecettel ízesítjük. 2-3 percig forraljuk, hogy a cukor meg a só elolvadjon benne. Hűlni hagyjuk, a szalicilt és a borkősavat föloldjuk benne, majd a kinyomkodott hozzávalókat beleforgatjuk. 10-12 órán át érni hagyjuk, közben időnként átkeverjük.

4. Fertőtlenített üvegekbe rakjuk rakjuk és egy kevés borként teszünk a tetejére. Erre a menyiségre elég 1 mokkáskanálnyi, max. fél deci vízzel elkeverve. A borkősav a zöldségek ropogósságának, a borkén pedig színüknek a megőrzését szolgálja.

 

Elkészítési idő: 2 óra + érlelés