Hozzávalók:
2 dl (kb. 9 dkg) aprószemű, puha zabpehely, 2 evőkanál olaj, fél kiskanál ételízesítő por, 1 szikkadt rozsos zsemle vagy 1 szelet barna kenyér, 1 tojás, 1 púpozott evőkanál zsemlemorzsa, fél fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, fél mokkáskanál őrölt fekete bors, 1 kiskanál jóféle pirospaprika, fél csokor petrezselyem
a forgatáshoz:
2 evőkanál zsemlemorzsa
a sütéshez:
bő olaj
1. A zabpelyhet egy kisebb lábasban, az olajon kevergetve megforrósítjuk, de nem pirítjuk meg. Közben 3 deci vizet fölforralunk, az ételízesítőt belekeverjük, a zabpehelyre öntjük, 1 percig főzzük, majd a tűzről lehúzzuk, és szorosan lefödve duzzadni, hűlni hagyjuk. Akkor jó, ha az összes vizet magába szívta, és nem ragacsos. Ha mégis kicsit vizes lenne, kinyomkodjuk.
5. A zsemlét hideg vízbe áztatjuk, kicsavarjuk, majd a tojással és a morzsával együtt a zabpehelyhez keverjük. A meghámozott, lereszelt hagymával, a zúzott fokhagymával – ezeket előtte egy kevés olajon megfonnyaszthatjuk, az őrölt borssal, a pirospaprikával meg az apróra vágott petrezselyemmel fűszerezzük. Ha kell, utánasózunk, diónyi gombócokat formálunk belőle. A zsemlemorzsában egyenként megforgatjuk.
6. Egy kisebb lábasban kb. kétujjnyi olajat forrósítunk, a gombócokat 6-7 perc alatt aranybarnára sütjük benne. Szűrőlapáttal kiemeljük, papírtörlőre szedve lecsöpögtetjük.
4 főre
Elkészítési idő: 45 perc
Egy adag: 331 kcal