Lucskos zöldbab

Lucskos zöldbab
Hozzávalók:
70 dkg keskeny csontos sertésoldalas, 1 kisebb vöröshagyma, 1 nagy gerezd fokhagyma, 1 húsleveskocka vagy 1 kiskanál ételízesítő por, 1 mokkáskanál őrölt köménymag, fél kiskanál morzsolt szárított csombor vagyis borsikafű (a friss még zamatosabb), 3-4 evőkanál olaj vagy 2 evőkanál sertészsír, 2 evőkanál finomliszt, fél kiskanál jóféle pirospaprika, 1 kg friss zöldbab (idényen kívül kb. 80 dkg fagyasztott)

1. Az oldalast a csontok mentén földaraboljuk (ahány csont, annyi darabra), egy lábasba rakjuk. A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, nagyon finomra vágjuk, a húsra szórjuk. 8-9 deci vízzel fölöntjük, fölforraljuk, a leveskockát belemorzsoljuk vagy az ételízesítőt beleszórjuk. A köménnyel meg a csomborral fűszerezzük, nagy lángon fölforraljuk, majd lefödve, kis lángon 1-1,5 óra alatt megpuhítjuk. (A főzési idő attól függ, hogy a csonton vastag vagy vékonyabb húsréteg van.)
2. Közben pirospaprikás rántást készítünk: az olajat egy serpenyőben kissé megforrósítjuk, a lisztet kevergetve 2-3 perc alatt zsemleszínűre pirítjuk rajta. A tűzről levéve a pirospaprikával meghintjük, elkeverjük, hűlni hagyjuk.
3. A zöldbabot megtisztítjuk, 3 centis darabokra vágjuk, a puha húshoz adjuk. Lefödve kb. 10 percig főzzük, akkor jó, ha a bab roppanósra puhul.
4. Félidőben – 5 perccel a bab puhulása előtt – a hideg rántást egy kevés vízzel simára keverjük, a húsos zöldbab levét ezzel sűrítjük, 5 percig forraljuk.

Jó tanács
– Aki paleo életmódot folytat, házi ételízesítővel vagy sóval főzze és rántás helyett úgy sűrítse, hogy belemeríti a merülőmixert a kész ételbe, majd 3-4 keveréssel egy kevés zöldbabot összetör benne.
– A zöldbab idénye nyárra esik, így jó tudni, hogy az étel bográcsban is megfőzhető, csak a rántást kell előre megfőzni.

4 főre
Elkészítési idő: 2 óra
Egy adag: 442 kcal