Hozzávalók:
4 szelet, egyenként 15-16 dkg-os sertéstarja (lehet csontos is), 1 púpozott evőkanál sertészsír vagy 3 evőkanál olaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 vöröshagyma (20 dkg), 1 evőkanál jóféle pirospaprika, 1,2 kg savanyú káposzta, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors vagy csípős Piros Arany, kb. 1 csapott kiskanál só, 20 dkg jóféle szeletelhető parasztkolbász, 1 dl fehérbor, 1 evőkanál finomliszt, 1 kis csokor petrezselyem
1. A tarjaszeleteket kiverjük, inas részeiket, széleiket bevágjuk. A szalonnát félcentis kockákra, a hagymát finomra vágjuk.
2. A zsírt (olajat) egy lábasban megforrósítjuk, a hússzeletek mindkét oldalát hirtelen elősütjük rajta, közben megsózzuk, megborsozzuk. Lecsöpögtetve félrerakjuk. Visszamaradó zsírjában a szalonnát jó félig kisütjük, majd hozzáadjuk a hagymát és közepes lángon 6-8 percig pirítgatjuk. Ezalatt a szalonna zsírja teljesen kisül, a hagyma pedig egy kissé megpirul.
3. A pirospaprikát hozzákeverjük, és egy kevés vízzel azonnal felöntjük, nehogy megégjen. A káposztát kinyomkodjuk, ha túl savanyúnak találnánk, kissé kimossuk. 3-4 vágással rövidebbre aprítjuk, a paprikás alapba keverjük és annyi,- kb. 1,2 liter -, vizet öntünk rá, amennyi az egészet éppen ellepi. Megborsozzuk, megsózzuk, a Piros Arannyal tüzesítjük, az elősütött húst ráfektetjük – de a lé ezt is lepje el teljesen!
4. Felforraljuk, majd lefedjük és kis lángon kb. 1 óra alatt puhára pároljuk. A lebőrözött kolbászt nem túl vékony karikákra vágjuk. A borral együtt a puha káposztás húshoz adjuk, 10 percig főzzük. A tarját kiemeljük belőle.
5. A káposztát 10 percre félretesszük, ezalatt zsírja feljön a tetejére, a felesleget könnyedén lekanalazhatjuk róla. Az ételt kétféleképp is sűríthetjük. Habarással: ekkor a lisztet egy pohárnyi vízzel simára keverjük, a forró káposztához öntjük és kevergetve 4-5 percig forraljuk. Lisztszórással: ekkor a lisztet az étel tetején összegyűlt zsiradékba – máshová ne kerüljön! – szórjuk, és várunk néhány percig, amíg mindet beissza, végül 4-5 percig forraljuk. Tálalás előtt a húst újra beleforgatjuk, ha kell utánasózzuk és fölaprított petrezselyemmel meghintjük.
4 főre
Elkészítési idő: 1 óra 40 perc
Egy adag: 980 kcal ● fehérje: 34,9 gramm ● zsír: 82,0 gramm ● szénhidrát: 20,0 gramm ● rost: 9,0 gramm ● koleszterin: 169 milligramm
A recept elkészítése IDE KATTINTVA a YouTube-on is megtekinthető.