Csülkös, savanyú káposztás bukta

Csülkös, savanyú káposztás bukta
Hozzávalók
a tésztához: 3,5 dl tej, 2,5 dkg élesztő, 3 evőkanál kristálycukor, 50 dkg finomliszt (a fele rétesliszt is lehet), 1 mokkáskanál só, 1 tojás, 10 dkg vaj vagy sütőmargarin (1 dl olaj is lehet)
a tetejére és a nyújtáshoz:
finomliszt
a töltéshez:
50 dkg savanyú káposzta, 3 evőkanál olaj vagy 2 evőkanál zsír, jó 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, 25 dkg főtt füstölt csülök
a lekenéshez:
10 dkg vaj vagy sütőmargarin (1 dl olaj is lehet)

1. A tésztához a tejet meglangyosítjuk, felét egy pohárba átöntjük. Az élesztőt belemorzsoljuk és 1 kiskanál cukrot hozzáadva kb. 15 perc alatt fölfuttatjuk. Ezalatt a lisztet tálba tesszük, a maradék cukrot és a sót hozzáadjuk, majd a többi langyos tejjel, a felfuttatott élesztővel és a tojással dagasztani kezdjük. Közben az olvasztott margarint is beledolgozzuk. A massza eleinte kifejezetten ragacsos, de kb. 5 percnyi dagasztás után elválik az edény falától, noha továbbra is lágy marad. Tetejét egy kevés liszttel meghintjük és konyharuhával letakarva langyos helyen 30 percig kelesztjük. Ezután 2-3 perc alatt finoman átgyúrjuk, majd újabb kb. 35 percen át kelesztjük.
3. A káposztát megkóstoljuk és ha túl sósnak vagy savanyúnak találnánk, kissé átmossuk. Teljesen lecsöpögtetve néhány vágással rövidebbre aprítjuk. Az olajat egy közepes nagyságú lábasban megforrósítjuk (a zsírt fölolvasztjuk), a káposztát rárakjuk. Közepes lángon, többször megkeverve addig pirítjuk, pároljuk, míg megpuhul. Ez kb. fél óra, a vége felé megborsozzuk, ha kell megsózzuk. Előfordulhat, hogy közben néhány evőkanálnyi vizet is kell önteni rá, nehogy odakapjon, de a végére mindenképpen hagyjuk hogy zsírjára süljön, ne legyen leveses. A puha csülköt félcentis kockákra vágjuk, a káposztához adjuk és nagy lángon kb. 5 percig pirítjuk.
4. A tésztát a szokásosnál kicsit erősebben belisztezett gyúrólapra borítjuk, majd kb. 1 centi vastagságúra, téglalap alakúra, kb. 30×50 centisre nyújtjuk. Éles, lisztbe mártott késsel 10 centis négyzetekre szabjuk. Mindegyik felénk eső oldalára csülkös káposztát teszünk egy csíkban, azután föltekerjük. A lekenéshez való margarint fölolvasztjuk, egy kb. 25×35 centis tepsit kikenünk vele. A buktákat úgy rakjuk a tepsibe, hogy közben a többi olvasztott margarinnal körbekenjük. Állítva, szorosan (így nem folyik szét oldalra a tészta, a bukta csak fölfelé nőhet) egymás mellé sorakoztatjuk.
6. Meleg helyen további kb. 25 percig kelni hagyjuk, végül előmelegített kemencébe tolva, közepes lánggal – viszonyításképpen 180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C – kb. 32 perc alatt megsütjük.

15 darab
Elkészítési idő: 2 óra 20 perc
Egy darab: 329 kcal