Fácán mogyorós, zabpelyhes bundában

Fácán mogyorós, zabpelyhes bundában
Hozzávalók:
60 dkg fácánmellfilé 1 kiskanál só 2-3 evőkanál finomliszt vagy zabpehelyliszt
a „bundájához”:
2 tojás 2 dl tej, késhegynyi só vagy ételízesítő por, 2 gerezd zúzott fokhagyma, 10-10 dkg puha zabpehely, zabpehelyliszt és durvára vágott földimogyoró
a sütéshez:
bő olaj
a mártáshoz:
3 evőkanál vörösborecet, fél citrom kifacsart leve, 6 evőkanál édes fehérbor, 3 kiskanál nem túl sós szójamártás, 3 evőkanál mustár, 3 kiskanál kristálycukor vagy méz, 2 kiskanál currypor, 1-2 csilipaprika, 5-6 dkg friss gyömbér

1. A fácánmellet a kisujjnyinál valamivel kisebb csíkokra vágjuk, a sóval és a liszttel összeforgatjuk. A tojást a tejjel kissé felverjük, egy kevés sóval meg a zúzott fokhagymával ízesítjük, majd a zabpelyhet meg a zabpehelylisztet hozzáadjuk. A durvára vágott diót is beledolgozzuk, és 10-15 percre félretesszük, hogy a pehely egy kissé megduzzadjon, felpuhuljon.
2. Ezután a húst beleforgatjuk és kis adagokban, bő, forró olajban 4-5 perc alatt megsütjük. Konyhai papírtörlőre szedve lecsöpögtetjük.
3. Köret nélkül, a gyömbéres mártásba mártogatva szokás fogyasztani. Utóbbi úgy készül, hogy a hozzávalókat simára keverjük, végül a vékony csíkokra vagy apróra vágott csilipaprikát és gyömbért is hozzáadjuk.

6 főre
Elkészítési idő: 40 perc
Egy adag: 497 kcal