Julia Child konyakzselés csirkemájpástétoma

Julia Child konyakzselés csirkemájpástétoma
Hozzávalók:
2 csésze (kb. 50 dkg) csirkemáj (szív nélkül), 2 evőkanál vaj, 2 evőkanál darált mogyoróhagyma 1/3 csésze (kb. 0,8 dl) konyak (lehet jóféle fehérbor is), 1/4 csésze (kb. 0,6 dl) zsíros főzőtejszín, fél kiskanál só, fél mokkáskanál pástétom fűszerkeverék, fél mokkáskanál őrölt fekete bors, csipetnyi morzsolt kakukkfű, fél csésze (kb. 12 dkg) vaj, frissen őrölt fekete bors
a konyakzseléhez:
fél csésze (kb. 1,25 dl) víz, fél kiskanál ízesítettlen zselatinpor, fél kiskanál kristálycukor, fél csésze (kb. 1,25 dl) száraz vermut, 2 kiskanál konyak

1. A csirkemájat, miután az esetleges inakat, zöldes vagy fekete részeket eltávolítottuk róla, félbe, a nagyobbakat három részre vágjuk.
2. A vajat egy serpenyőben fölolvasztjuk, a májat és a darált hagymát hozzáadjuk, keverve-rázogatva kb. 3 percig pirítjuk. Akkor jó, ha a máj úgy sül meg, hogy a belseje még rózsaszínű. A turmixgép vagy a gyorsvágógép tartályába átkaparjuk.
3. A konyakot egy serpenyőbe öntjük, s addig forraljuk, míg 3 evőkanálnyi marad belőle. A májhoz adjuk a tejszínnel, a sóval és a fűszerekkel együtt. Finom pürévé turmixoljuk, majd az olvasztott, de nem meleg vajat is hozzácsurgatjuk, újra elkeverjük. Megborsozzuk, ha kell utánasózzuk, fűszerezzük.
4. Egy akkora tálba kanalazzuk, amekkorában kb. kétujjnyi vastagon elsimíthatjuk. Folpackba csomagoljuk, és 2-3 órára hűtőszekrénybe tesszük.
5. A konyakzseléhez a vizet megmelegítjük, elfelezzük, az egyik felébe beleszórjuk a zselatint, 10 percre félretesszük. A vermutot egy kisebb lábasba öntjük, a cukorral ízesítjük, kis lángon 5 percig forraljuk. A vízben fölpuhított zselatint és a többi meleg vizet hozzáadjuk, és éppen csak addig melegítjük, míg teljesen áttetszővé nem válik. A tűzről levéve a konyakkal ízesítjük. megvárjuk, míg szobahőmérsékletűre hűl, azután egyenletesen a májpástétomra öntjük. Hűtőszekrénybe tesszük, míg a zselé megdermed rajta.

6 főre
Elkészítési idő: 45 perc + dermesztés
Egy adag: 401 kcal ● fehérje: 17,4 gramm ● zsír: 20,8 gramm ● szénhidrát: 12,9 gramm ● rost: 2,4 gramm ● koleszterin: 36 milligramm