Óriás daragaluska


Hozzávalók:
2 “M”-es méretű (kb. 100 gramm) tojás, 10 dkg vaj vagy kemény zsír, 1 evőkanálnyi finomra vágott petrezselyem, fél kiskanál só, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, 20 dkg búzadara
a főzéshez:

1. A tojásokat az éppen csak fölolvasztott, de semmiképpen sem meleg vajjal kikeverjük. A petrezselyemmel fűszerezzük, megsózzuk, megborsozzuk, a búzadarát hozzákeverjük. Letakarva hűtőszekrényben 1-1,5 órán át dermesztjük.
2. Lábasban vizet forralunk, megsózzuk. Ezután egy kevés hideg vízzel kb. 90 ºC-osra visszahűtjük, és a lehető legkisebbre állítjuk alatta a tüzet, hogy kb. ezen a hőmérsékleten maradjon végig. Ha mégis fölforrna, újra egy kevés hideg vízzel visszahűtjük.
3. Egy evőkanalat hideg vízbe mártunk, a tenyerünket megnedvesítjük vele, majd a grízes masszából egy evőkanálnyi masszát kiveszünk, és a megvizezett tenyerünkön, a kanál segítségével megformáljuk belőle a daragaluskát, amit a kb. 90 ºC-os vízbe. 10 nagy galuskánk lesz, amiket eleinte elmozgatunk az edény aljától, nehogy letapadjon. Ezután lefedjük, és daragaluskát 3 órán át így főzzük. Közben néha nézzünk rá, nehogy a vize fölforrjon.
4. Amikor kész, szűrőlapáttal kiemeljük, lecsöpögtetjük, és nyomban tálaljuk.

10 darab
Elkészítési idő: 20 perc + 3 óra főzés
Egy darab: 169 kcal
A recept elkészítése IDE KATTINTVA a YouTube-on is megtekinthető.