Póréval, tarjával és fetával töltött rántott csirkemell tepsis krumplival


Hozzávalók:
6 fél, egyenként kb. 15 dkg-os csirkemellfilé, só, őrölt fekete bors, 12 dkg finomliszt, 3 közepes tojás, 20-25 dkg zsemlemorzsa
a töltelékhez:
arasznyi póréhagyma, 20-25 dkg főtt füstölt tarja és feta sajt, 2 evőkanál olaj, só, őrölt fekete bors, kb. fél kiskanál finomliszt, 1 dl tej
a hús sütéséhez: bő olaj
a körethez:
2 kg burgonya, 60-70 dkg vöröshagyma, 1 evőkanál só, fél kiskanál őrölt fekete bors, 2 kiskanálmorzsolt majoránna, 1 púpozott kiskanál pirospaprika, 2-3 evőkanál olaj

1. A töltelékhez a pórét megtisztítjuk, lapjában kettévágjuk, majd vékonyan fölszeleteljük. A főtt tarját apró, a fetát ennél kicsit nagyobb kockákra vágjuk. Az olajat serpenyőben kissé megforrósítjuk, a pórét pár perc alatt megfonnyasztjuk rajta. Közben kissé megsózzuk, megborsozzuk. A tarját hozzáadjuk, 2 percig együtt pirítjuk tovább, majd a lisztet rászórjuk, kevergetve fél percig pirítjuk. A tejet ráöntjük, 1-2 perc alatt sűrűre főzzük, majd félrehúzzuk és hűlni hagyjuk. Végül hozzákeverjük a fetát.
2. Amíg a töltelékhez való hűl, betesszük sülni a köretet. Ehhez a burgonyát és a hagymát megtisztítjuk, vékony cikkekre vágjuk, tepsibe szórjuk. A sóval, a fűszerekkel és az olajjal összekeverjük. Szétterítjük, 2 deci vizet öntünk alá. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (kb. 170 ºC) 45-50 percen át sütjük.
3. A fél melleket lapjában bevágjuk, – először kb. az egyharmadánál, majd megfordítjuk, és a másik oldalát is kb. az egyharmadánál -, kihajtjuk, téglalap alakúra, nem túl vékonyra kiverjük. Felénk eső oldalukra, vastagabb csíkban tölteléket halmozunk, a húst a töltelékre hajtjuk úgy, hogy éppen csak összeérjen a töltelék fölött. 6 alufólia lapot szakítunk, kissé megnedvesítjük, mindegyikre egy hústekercset rakunk, amit a fóliába csomagolunk, és két végüket ellentétes irányba csavarva megszorítjuk. Enyhén sós, éppen csak forrásban lévő vízbe rakjuk, 6-7 percig főzzük, majd kiemeljük, és hűlni hagyjuk. Ezután kicsomagoljuk, és a szokott módon a lisztben, a fölvert tojásban majd a zsemlemorzsában megforgatva bundázzuk. Bő, forró olajban 4-5 perc alatt aranybarnásra sütjük, majd lecsöpögtetjük. Pár perc pihentetés után rézsutosan fölszeleteljük.
4. Tálaláskor tepsis krumplit halmozunk a tányérra, és erre fektetjük rá a hússzeleteket. valamilyen savanyúsággal tálaljuk, talán a paradicsomsaláta a legjobb hozzá!

Jó tanács
– Pulykamellfiléből is pontosan így készítjük.
– Előfőzőtt állapotában, akár még bundázva is, hűtőszekrényben 2 napig eláll, de le is fagyasztható.

6 főre
Elkészítési idő: 1 óra 40 perc
Egy adag (körettel, savanyúság nélkül): 989 kcal
A recept elkészítése IDE KATTINTVA a YouTube-on is megtekinthető.