Löncshús házilag


Hozzávalók:
1,4 kg sertéscomb vagy lapocka, 40 dkg tokaszalonna vagy zsírszalonna, 2,5 dl jeges víz, 2 kiskanál nitrites pácsó, 2 kiskanál asztali só, 1 kiskanál kristálycukor, 2 csapott kiskanál kiskanál őrölt fehér bors, fél kiskanál fokhagymapor

1. A húst, miután minden hártyát, porcot leszedtünk róla, csíkokra vagy kockákra vágjuk, ahogyan a szalonnát is. A daráló nagy lyukú tárcsáján át (6-os) ledaráljuk. Kicsit átforgatjuk, majd bő egyharmadát áttesszük egy tálba, ez lesz az úgynevezett mozaik benne. A darált húst gyorsvágógépben vagy a konyhai robotgép dagasztókarjával kb. 10 percig pépesítjük. Közben több részletben beledolgozzuk a jeges vizet, nehogy a hús fölmelegedjen.
2. Az ízesítőket, fűszereket összekeverjük, a pépesített húshoz adjuk a darált hússal együtt. Könnyed mozdulatokkal (gépben, kis fokozaton) keverjük össze, hogy a mozaikot már ne törjük össze.
3. Egy húsprést (sonkaprést) sütőzacskóval (ez bírja a hőt) kibélelünk a húsos masszát jól belenyomkodjuk, a zacskó tetejét a masszára hajtjuk. A prés tetejével jól lenyomkodjuk.
4. Akinek nincs sonkaprése, egy nagyobb celofánlapot terítsen ki, egy kevés vízzel locsolja meg, a húsos massza felét halmozza rá, majd kb. 6 centi magas, 8 centi széles téglatessté formálja az egészet. A celofánt hajtsa rá, az egyik végét kötözze meg, majd sonkakötözéssel kösse meg az egész pástétomot. Ugyanígy készítse el a forma másik felét. Az is tökéletes megoldás, ha a masszát püspökkenyér formába nyomkodjuk. Folpackkal letakarjuk a tetejét is.
5. Ha celofánban vagy püspökkenyér formában sütjük, akkor azokat magas peremű tepsire tesszük. Annyi vizet öntünk köré, amennyi a forma jó feléig ér, és betoljuk a sütőbe. 80 ºC-on gőzöljük 2 órán át. Amikor kész, a tetejére folpackot fektetünk, majd a forma tetejére, pontosabban a húsos felületre egy dobozos tejet vagy üdítőt – ami a legjobban ráilleszthető – fektetünk. Még jobb megoldás, ha műanyagból vagy vastagabb kartonból valamivel kisebb lapot vágnuk, mint a forma, ezt folpackkal körbetekerjük, ezt tesszük a húsos réteg tetejére, és erre kerül a nehezék. Így préseljük amíg ki nem hűl, majd hűtőszekrénybe teszünk egy éjszakára.
6. Ha sonkaprésben készítjük, akkor a formát tepsire tesszük, és 80 ºC-on sütjük 4 órán át. Ezután jeges vízbe mártjuk, hűlni hagyjuk, majd éjszakára hűtőszekrénybe tesszük.
7. Másnap akár a celofántól, akár a formától szabadítottuk meg, vágódeszkára borítjuk, és fölszeleteljük

10 főre
Elkészítési idő: 3 óra + dermesztés
Egy adag: 560 kcal
A recept elkészítése IDE KATTINTVA a YouTube-on is megtekinthető.