Hozzávalók:
4 darab kicsi, zsenge padlizsán (kb. 1,1 kg), só, őrölt fekete bors, 4-5 evőkanál sütéshez való olívaolaj, 10 dkg rizs, só, 1 közepes vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, fakanálnyi zsír (bő 1 evőkanálnyi), 50 dkg darált sertéshús, 1,5 kiskanál jóféle pirospaprika, fél mokkáskanál őrölt fekete bors, 1 kiskanál majoránna, 1 csokor petrezselyem, 1 tojás
a lekenéshez:
4 dl tejföl, só, őrölt fekete bors, csipetnyi pirospaprika, 3-4 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál olívaolaj,
a tál kikenéséhez:
1-2 evőkanál olaj vagy zsír
1. A padlizsánt megmossuk, leszárogatjuk, majd miután a kocsányát levágtuk, kissé ferdén 1 centi vastagon fölszeleteljük. Két tepsit sütőpapírral kibélelünk, a padlizsánt elosztva belerakjuk. 2-2 evőkanál olívaolajjal meglocsoljuk, megsózzuk, megborsozzuk. Előmelegített sütőben, nagy lánggal (200 ºC; légkeveréses sütőben 180 ºC) 20 percig sütjük.
2. Egy kis lábasban 2 deci vizet forralunk, csipetnyit megsózzuk, a rizst beleöntjük, és lefödve, kis lángon addig pároljuk, míg a leve el nem fő. Ekkor a tűzről lehúzzuk, fedele alá egy duplán hajtogatott konyharuhát teszünk, és a rizst így, a saját gőzében hagyjuk teljesen megpuhulni. Tökéletes, és jelen esetben egyszerűbb megoldás, ha a rizst a száraz tésztához hasonlóan, enyhén sózott vízben főzzük meg, majd leszűrjük. A hagymát meg a fokhagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk és az olajon, közepes lángon 1-2 perc alatt megfuttatjuk. A darált húst hozzáadjuk, és kevergetve addig pirítjuk, amíg „morzsákra esik”, ez 8-10 perc; majd fél kiskanál sóval, 1 kiskanál pirospaprikával, a borssal, a majoránnával és 1 evőkanálnyi fölaprított petrezselyemmel fűszerezzük. Megvárjuk amíg kihűl, azután a rizzsel és a tojással összekeverjük.
3. A tejfölt kissé megsózzuk, megborsozzuk, csipetnyi pirospaprikával fűszerezzük. A fokhagymát pépesre zúzzuk és az olívaolajba keverjük, de az is jó, ha a tejfölbe kerül.
4. Egy közepes nagyságú tűzálló tálat kiolajozunk, a fele padlizsánt belerakjuk, kissé megsózzuk, megborsozzuk, egy kevés fokhagymás olajjal lekenjük. 2-3 evőkanál tejfölös keveréket rákenünk, és a húsos rizses masszát ráhalmozzuk. Ezen is elkenünk egy kevés ízes tejfölt, majd rárakjuk a többi padlizsánt. A maradék tejföllel egyenletesen megkenjük.
5. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 ºC; légkeveréses sütőben 165 ºC) 25-30 percig sütjük. Kb. 15 perc pihentetés után 4 nagy kockára vágjuk, így tálaljuk.
4 főre
Elkészítési idő: 1 óra 20 perc
Egy adag: 714 kcal
A recept elkészítése IDE KATTINTVA a YouTube-on is megtekinthető.