Hozzávalók:
2 nagyobb marhapofa (1 kg), só, őrölt fekete bors, 12-12 dkg vöröshagyma, sárgarépa és zeller, 3 gerezd fokhagyma, fakanálnyi (2 evőkanál) zsír, 2 púpozott evőkanál (5 dkg) kristálycukor, 2 evőkanál sűrített paradicsom, 1 kiskanál szárított kakukkfű, 5 dl barnasör, 3 dl víz, 1 púpozott kiskanál étkezési keményítő
1. A marhapofa tetején lévő vastagabb hártyát lefejtjük. Ezután a húst megsózzuk, – kb. 1 csapott evőkanálnyi kell hozzá – , megborsozzuk. Az összes zöldséget megtisztítjuk, vékonyan fölszeleteljük. A fokhagymát apróra vágjuk.
2. A zsírt lábasban megforrósítjuk, a húst körös-körül megpirítjuk rajta, azután kiemeljük. A cukrot a visszamaradó zsírjába szórjuk, karamellizáljuk, majd elzárjuk alatta a tüzet. Így adjuk hozzá a sűrített paradicsomot, amit rozsdabarnára pirítunk. Újra alágyújtunk, a zöldségeket és a fokhagymát rárakjuk, együtt pirítjuk tovább, közben a kakukkfűvel fűszerezzük. A sörrel és a vízzel fölöntjük, az elősütött pofát belerakjuk. Kb. 1 csapott kiskanálnyi sót szórunk bele, nagy lángon fölforraljuk, majd kis lángra állítjuk és a húst, – korától függően -, 1,5-2 óra alatt puhára pároljuk benne. Amikor a hús kész, a lábasból kiemeljük.
3. Visszamaradó ízes szaftját spiccszűrőn átpasszírozzuk, majd újra fölforraljuk. A keményítőt egy kevés hideg vízzel simára keverjük, a mártást ezzel sűrítjük. Végül megkóstoljuk, ha kell sóval, borssal, kakukkfűvel esetleg egy kevés cukorral utánaízesítjük.
4. Tálaláskor a tányérokra mártást öntünk, és rárakjuk a rostjaira merőlegesen fölszeletelt vajpuha marhapofát. Köretnek szalvétagombóc, zsemlegombóc, zsemlegaluska illenek hozzá, de tálalhatjuk krumplikrokettel is.
4 főre
Elkészítési idő: kb. 2 óra 30 perc
Egy adag (köret nélkül): 677 kcal
A recept elkészítése IDE KATTINTVA a YouTube-on is megtekinthető.