Hozzávalók:
36 szem (kb. 25 dkg) kimagozott aszalt szilva, 25 dkg készen kapható ízesített marcipánmassza, 1 púpozott kiskanál őrölt fahéj, 3 evőkanál kristálycukor
a tésztához
2 dl tej, 2 tojás, kb. 23 dkg finomliszt, csipetnyi só, 1 evőkanál olaj
a sütéshez
bőven olaj
a tálaláshoz
12 dkg reszelt étcsokoládé, 12 dkg porcukor
1. Aszalt szilvából többfélét kapni. Ha lehet, puhát vásároljunk; ezzel nincs különösebb teendő. Ha csak keményet sikerült beszereznünk, azt néhány órán át hideg vízben kell áztatni, majd 2-3 percig főzni és leszűrni.
2. A marcipánt 18 részre osztjuk, kis golyókat formálunk belőle. A szilvákat az üregüknél (a magház helyén) bevágjuk, majd a marcipángolyókat 2-2 szem szilva közé töltjük úgy, hogy a szilva minél jobban befedje – mintha alul is, felül is sapkát húztunk volna rá. Ezután a fahéjjal fűszerezett kristálycukorba forgatjuk.
3. Elkészítjük a tésztát. A tejet a tojások sárgájával, a liszttel, a sóval meg az olajjal kikeverjük, majd a kemény habbá vert tojásfehérjét beleforgatjuk. A marcipános szilvát belemártjuk – egyszerre csak néhányat –, és bő, közepesen forró olajban 3-4 percig sütjük. Papírtörlőre szedve a felesleges zsiradékot leitatjuk róla, végül a porcukros csokoládéba hempergetjük. Azon forrón tálaljuk.
Jó tanács
– Ha natúr marcipánmasszánk van, kedvünkre ízesíthetjük.
– Az olaj forróságát úgy ellenőrizhetjük, hogy egy kevés tésztát belecsorgatunk. Ha sülni kezd, nekiláthatunk a munkának.
18 darab
Elkészítési idő: 40 perc
Egy db: 244 kcal