Zöldséggel töltött csirkemell rétestésztában


Hozzávalók:
1 nagyobb sárgarépa, 1 kisebb petrezselyemgyökér, kis darabka zellergumó (10 dkg), só, 2 nagyobb kelkáposztalevél, 2 nagyobb csirkemell, őrölt fekete bors, 2 csomag (4 lapos) réteslap, 4 dkg vaj, 2 evőkanál zsemlemorzsa
a mártáshoz:
15 dkg csiperkegomba, 3 evőkanál olaj, 1 kiskanál finomliszt, 1 mokkáskanál sűrített paradicsom (paradicsompüré), 2 dl főzőtejszín, néhány tárkonylevél és petrezselyem, 1-1 mokkáskanál szójamártás és konyak, só

1. A sárgarépát, a petrezselyemgyökeret meg a zellert megtisztítjuk, és a kisujjnyinál valamivel kisebb hasábokra vágjuk. Enyhén sós vízben 5 percig főzzük, majd leszűrjük.
2. A kelleveleket enyhén sós vízzel leforrázzuk és lecsöpögtetjük. A csirkemelleket lebőrözzük, kicsontozzuk. Az így kapott négy filét lapjában bevágjuk, kihajtjuk, kissé kiverjük, megsózzuk, megborsozzuk.
3. A réteslapokat kettesével egymásra terítjük, és mindegyiket hosszában félbehajtjuk, olvasztott vajjal megkenjük, zsemlemorzsával meghintjük. Közepükre egy-egy hússzeletet fektetünk, egy fél káposztalevéllel beborítjuk, és a zöldséghasábokkal egyenletesen megrakjuk.
4. Először a csirkemelleket tekerjük fel ügyesen, majd a rétestésztába csomagoljuk. Négy batyut készítünk így el, és egy sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk. Tetejüket egy kevés olvasztott vajjal megkenjük, és előmelegített sütőben, nagy lánggal (200 ºC; légkeveréses sütőben 180 ºC) kb. 30 perc alatt megsütjük.
5. Közben a mártáshoz a gombát megtisztítjuk, vékonyan fölszeleteljük és az olajon megpirítjuk. A lisztet meg a paradicsompürét belekeverve még 1-2 percig sütjük. Ezután a tejszínnel fölöntjük, majd addig forraljuk (kb. 2 perc), míg a leve mártásszerűen be nem sűrűsödik; ha kell, egy kevés vízzel hígítjuk. Végül fölaprított tárkonnyal, petrezselyemmel fűszerezzük, és a szójamártással meg a konyakkal pikánsra ízesítjük, megsózzuk.
6. Tálaláskor a húsos rétesbatyukat fölszeleteljük, a mártással körülöntjük. Párolt rizs illik hozzá köretnek.

4 főre
Elkészítési idő: 1 óra 20 perc
Egy adag (köret nélkül): 643 kcal • fehérje: 45,8 gramm • zsír: 36,0 gramm • szénhidrát: 33,8 gramm • rost: 4,1 gramm • koleszterin: 125 milligramm