Hozzávalók:
4 fél (70-80 dkg) csirkemellfilé, kb. 1 kiskanál só, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors
a töltelékhez:
4 vékony szelet trappista sajt (esetleg gépsonka is), fél fürt szőlő, 5 dkg dióbél
a bundázáshoz:
5 evőkanál finomliszt, 3 tojás, 8 evőkanál zsemlemorzsa
a sütéshez:
bő olaj
1. A csirkemelleket lapjában bevágjuk, kihajtjuk, és egyenként téglalap alakúra kiverjük. Megsózzuk, megborsozzuk.
2. Mindegyikre 1 szelet trappista sajtot fektetünk, de kerülhet alá egy szelet sonka is. Fél fürt szőlőt leszemezünk, a szemeket félbevágjuk, magjukat kikaparjuk. 5 deka diót durvára vágunk, majd a szőlővel együtt a sajtra halmozzuk.
3. Ügyesen , fogvájóval összetűzzük. A lisztbe, a felvert tojásba meg a zsemlemorzsába forgatva bundázzuk. Bő, forró olajban, félidőben megfordítva kb. 6 percig sütjük, szűrőlapáttal kiemeljük, jól lecsöpögtetjük.
Jó tanács
– Pulykamellből ugyanígy készíthetjük.
– Célszerű a hústekercseket szorosan, megolajozott alufóliába csomagolni, majd forrásban lévő vízben 10 percig főzni, azután leszűrve hűlni hagyni. Így a hús a bundázás után gyorsabban megsül, kevesebb zsírt szív magába, és formáját is jobban megtartja. Ráadásul így előfőzve le is fagyaszthatjuk, csak bundázni és sütni kell frissen.
4 főre
Elkészítési idő: 20 perc
Egy adag (köret nélkül): 675 kcal • fehérje: 55,5 gramm • zsír: 26,8 gramm • szénhidrát: 52,8 gramm • rost: 2,0 gramm • koleszterin: 227 milligramm