Rábaközi halleves

Rábaközi halleves
Hozzávalók:
1 kis ponty (kb. 1 kg-os), só, 1 vöröshagyma, 20 dkg csiperkegomba, 5 dkg vaj, 1,5 evőkanál pirospaprika, 2 zsemle, 2 tojás, fél csokor petrezselyem, 2 dl tejföl

1. A pontyot annak rendje és módja szerint előkészítjük, kifilézzük. A halcsontokat, a méregfogától megszabadított fejjel együtt fazékba rakjuk. Jó félkanálnyi sót szórunk rá, a fölkarikázott hagymát hozzáadjuk, kb. 2 liter vízzel fölöntjük. Nagy lángon fölforraljuk, majd kis lángon jó 1 órán át főzzük.
2. Közben 6-8 percre szűrőlapáttal beletesszük a pontyfiléket (45-50 dkg) is, amiket ha megpuhultak, kiemelünk a léből. Amint kihűltek, bőrüket lehúzzuk, a halhúst ledaráljuk. A halalaplevet leszűrjük.
3. A gombát megtisztítjuk, fölszeleteljük, és egy lábasban, az olvasztott vajon pár perc alatt megpirítjuk. A pirospaprikával meghintjük, elkeverjük, majd azonnal fölöntjük a kb. 1,5 liternyi halalaplével. Fölforraljuk, azután kis lángra állítjuk.
4. A zsemléket hideg vízbe áztatjuk, jól kifacsarjuk, majd a halhússal és a tojásokkal jól összedolgozzuk. Kb. 1 csapott kiskanálnyi sóval ízesítjük, a finomra vágott petrezselyemmel fűszerezzük. Pár percnyi pihentetés után diónyi gombócokat formálunk belőle, azután enyhén sós, forrásban lévő vízben egyet próbaképp kifőzünk. Ha túl lágy lenne, 1-2 evőkanál zsemlemorzsát vagy búzadarát keverjünk a masszájába, hogy biztosan ne főjön szét a levesben.
5. A pontygombócokat a gombás levesalapba rakjuk, és gyöngyöző forralással 6-7 percig főzzük. A tejfölt egy kevés forró levessel simára keverjük, végül a leveshez öntjük – aki szereti, ha a leves kicsit „vastagabb”, keverjen a tejfölhöz 1 evőkanálnyi lisztet, és ezzel habarja be a hallevest. Épp csak 1-2 percig forraljuk, és ha szükséges utánasózzuk.

Fontos!
– A kész leves 1 napnál tovább hűtőben sem tárolható, mert a zsemlétől hamar romlik!

4 főre
Elkészítési idő: 2 óra
Egy adag: 478 kcal