Nátrium, só

Makroelem, melyből egy 70 kilós ember javasolt napi bevitele 2-4 gramm (g). Testünkben a nátrium 35-40%-a a csontokban és a kötőszövetekben található, míg a többi cserélhető formában a test visszereiben, a testnedvekben van. Szerepe van szervezetünk működésében, pl. a vér vegyhatásának fenntartásában, a folyadék- és sóháztartás szabályozásában, az ingerületi folyamatok befolyásolásában. Hiányában izomgörcsök és gyengeség jelentkezhet. Fontos tudnunk azonban azt is, hogy ha nátriumból túl sok kerül a szervezetbe (a só nagy része ez!), az káros, mert magas vérnyomásra hajlamosít. Ez önmagában is elég baj, ráadásul további szív- és keringési betegségekhez vezethet. A só jellemző tulajdonsága továbbá, hogy kb. tízszer annyi vizet köt meg, mint amennyi a súlya. (0,8-0,9 gramm só mintegy 1 deci vizet tart vissza.) A magas vérnyomásban szenvedők harmada minden gyógyszer nélkül meg-gyógyulna, ha napi konyhasófogyasztását a javasolt értékre csökkentené! Egy bölcs hindu mondás ide illik: „Mindenkinek születésekor kiadatik az egész életére szóló sómennyiség. Aki ezt előbb fogyasztja el, előbb is hal meg.” A javasolt napi mennyiséget mindössze 1 csapott kiskanál (0,5 dkg) konyhasó bevitele fedezi, így a többi elemmel ellentétben nem a hiányállapot, hanem a túlzott bevitel miatti ártalmak azok, amiktől tartanunk kell. Észrevétlenül lehet több sót és ezzel együtt több nátriumot enni. Egyfelől azzal, amit ételeink főzéséhez-sütéséhez használunk, másfelől azzal, hogy a különféle sóval tartósított illetve készült ízesítőket, sajtokat, felvágottakat, konzerveket fogyasztjuk. Utóbbi különösen veszélyes. Íme, néhány példa: míg 10 deka mogyoróban 9,5 mg nátrium van, addig a sós mogyoróban 1550 mg; ugyan-ennyi paradicsomban 3 mg nátrium található, a ketchupban 1040; a burgonyában 4,5 mg, a csipszben pedig 995 mg. Amit ezek tudatában tehetünk (a helyes táplálkozás 12 pontjánál ugyan volt róla szó), hogy kevesebb sóval főzünk (hamar meg lehet szokni a mérsékelten sós ízeket), és a kész élelmiszerekből is a kevésbé sósakat választjuk. Gazdagabban fűszerezünk, így nem kell annyi sót használni. A hagyományos asztali só helyett az egyéb ásványi anyagokat is tartalmazó tengeri sót vagy jódozott sót használjuk; de ha az a célunk, hogy kevesebb nátrium jusson szervezetünkbe, akkor a csökkentett nátriumtartalmú sót vegyük.