Hozzávalók:
25 dkg szárazbab, 60 dkg marhalábszár vagy -lapocka, 3-4 evőkanál olaj, 1 vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 csapott evőkanál jóféle pirospaprika, paradicsom és zöldpaprika, 1 csapott evőkanál csemege Piros Arany, 20 dkg vegyes zöldség (sárgarépa és petrezselyemgyökér), só, fél kiskanál csípős Piros Arany vagy Erős Pista (el is maradhat)
1. A babot a főzést megelőző este átválogatjuk, és hideg vízbe áztatjuk. Másnap a lábszárat 1,5-2 centis kockákra, a megtisztított vöröshagymát finomra vágjuk.
2. Egy lábasban az olajat kissé megforrósítjuk, a hagymát rárakjuk, fél perc alatt kevergetve megfuttatjuk. A húst rádobjuk, és addig pirítjuk, amíg mindenhol ki nem fehéredik. Ekkor a présen áttört fokhagymát belekeverjük, nagy lángon további fél percig pirítjuk, majd a tűzről lehúzzuk.
3. A pirospaprikával meghintjük, elkeverjük, és egy pohár (2 deci) vizet aláöntünk. 1 kiskanál sóval ízesítjük, a borssal, a köménnyel meg a majoránnával fűszerezzük, majd lefödjük, és kis lángon kb. 1 óra 20 perc alatt szinte teljesen puhára pároljuk. Ha eközben a leve elfőne – vagyis a hús zsírjára sülne – egy kevés vizet mindig öntsünk alá. Jó ízt kölcsönöz a gyulyásnak, ha 1-1 szem apróra vágott paradicsomot meg paprikát is belefőzünk, de ha éppen túl drága, akkor nem is fontos.
4. Az áztatott babot leszűrjük; a megtisztított vegyes zöldséget 1,5 centis kockákra vagy félkarikákra – ha kicsik akkor karikákra – vágjuk. Mindkettőt a húshoz adjuk, annyi – kb. 1,5 liter – vízzel öntjük föl amennyi levest szeretnénk. Nagy lángon fölforraljuk, majd lefödve kis lángon kb. 35 perc alatt puhára főzzük. Ekkor megkóstoljuk, ha kell utánasózzuk, borssal, köménnyel meg majoránnával utánaízesítjük, esetleg darált cseresznyepaprikával tüzesítjük. Csipetkét (lásd a gulyáslevesnél) is szaggathatunk bele.
Jó tanácsok
– Vegetáriusok marhahús helyett szójakockával is készíthetik. Ebben az esetben a főzés előtti este nemcsak a babot, hanem 20 dkg szójakockát is beáztatunk; az utóbbit ételízesítővel is fűszerezzük. Főzése megegyezik a fent leírtakkal, mindössze annyi különbséggel, hogy míg a lábszárat kb. 1 óra 20 percig főzzük; addig az áztatott, fölpuhult szójakockának 20-30 perc is elég.
– Vegyes zöldség helyett kis kockákra vágott burgonyával is főzhetjük.
– Célszerű egyszerre nagyobb mennyiségű „marhapörköltet” főzni; egy részét lefagyasztani; a többiből pedig megfőzni a babgulyást.
4 főre
Elkészítési idő: kb. 2 óra + a bab áztatása
Egy adag (csipetkével): 2964 kJ/709 kcal • 39,9 g fehérje • 39,8 g zsír • 47,8 g szén-hidrát • 7,5 g rost • 181 mg koleszterin
A vegetárius (szójakockás) változat:
1923 kJ/460 kcal • 37,9 g fehérje • 9,2 g zsír • 56,1 g szénhidrát • 9,3 g rost • 69 mg koleszterin (csipetke nélkül 0 mg!)