Hozzávalók
60 dkg főtt, füstölt hús (lehetőleg nem túl zsíros), 30-35 dkg natúr sajtkrém, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, 1 csapott kiskanál majoránna, 2 dkg zselatinpor, 1,5 dl víz, 10 főtt fürjtojás
1. A húst ledaráljuk. (Célszerű a végén egy kevés kenyeret is tenni a darálóba, hogy ne maradjon benne hús.) Utána a sajtkrémmel összedolgozzuk, a borssal és a morzsolt majoránnával fűszerezzük.
2. A zselatint 1,5 deci hideg vízben 2-3 percig áztatjuk, majd épp csak addig melegítjük, míg föl nem oldódik, de forralni nem kell. Egy őzgerincformát folpackkal kibélelünk.
3. A zselatint a húsos masszához keverjük, a felét a formába simítjuk. A főtt, tisztított fürjtojásokat hosszában a közepébe nyomkodjuk. A maradék húsos masszát elsimítjuk rajta, végül hűtőszekrényben dermedni hagyjuk. Vágódeszkára borítva, fölszeletelve tálaljuk. Kiegészítésképpen cikkezett paradicsomot, falatokra tépett fejes salátát, fölszeletelt és gyűrűire szedett lilahagymát, újhagymát, félkarikákra vágott kígyóuborkát és ecetes tormát halmozunk mellé.
4 főre
Elkészítési idő: 30 perc + dermesztés
Egy adag: 304 kcal
A recept elkészítése IDE KATTINTVA a YouTube-on is megtekinthető.