Jostás húsgombócok

Jostás húsgombócok
Hozzávalók
a húsgombóchoz:
15 dkg rizs, 60 dkg darált sertéscomb, 1 csapott kiskanál só, fél mokkáskanál őrölt fekete bors, 1 közepes vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 3 tojás, 8 vékony szelet húsos szalonna (sliced bacon)
a jostamártáshoz:
80 dkg josta (az egres és a feketeribiszke keresztezéséből származó gyümölcs), 3 evőkanál kristálycukor, 2 dl édes vörösbor, só, 1 kiskanál mustár

1. A rizst a szokásos módon megpároljuk, kihűtjük. A darált húshoz keverjük, megsózzuk, megborsozzuk. A kétféle hagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk és a tojással együtt az előzőekhez adjuk.
2. Nedves kézzel 8, egyenként 5-6 centi átmérőjű gombócot formálunk belőle, majd enyhén sós, gyöngyöző forrású vízben kb. 15 perc alatt megfőzzük.
3. Szűrőkanállal kiemeljük, egy-egy szelet húsos szalonnával körbetekerjük, közepesen forró sütőben 10 percig sütjük.
4. Ezalatt a mártáshoz a jostát megtisztítjuk. Felét ledaráljuk vagy áttörjük. A cukorral, a borral, csipetnyi sóval meg a mustárral összekeverjük. 2-3 percig forraljuk, a többi jostát hozzáadjuk. Tálaláskor a húsgombócokra öntjük.

Jó tanács
– Sertés helyett darált pulykafelsőcombfilével vagy akár darálni való vadhússal is készíthetjük.

4 főre
Elkészítési idő: 1 óra 30 perc
Egy adag: 893 kcal