Fogadósné töltött dagadója

Fogadósné töltött dagadója

Hozzávalók:
80 dkg sertésdagadó, só, őrölt fekete bors, 1 vöröshagyma
a töltelékhez
12 dkg csiperkegomba, 3 evőkanál olaj, 1 főtt tojás, 1 tojás, 2 zsemle, 12 dkg parasztkolbász, 2 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál jóféle pirospaprika, 1 csapott kiskanál majoránna, késhegynyi reszelt szerecsendió, 1 csapott kiskanál ételízesítő por, 1,2 kg burgonya
a sütéshez:
3 evőkanál olaj

1. A dagadót megmossuk, leszárogatjuk és óvatosan fölszúrjuk, majd a rést kitágítjuk. A húst kívül-belül megsózzuk, megborsozzuk.
2. A hagymát meg a gombát megtisztítjuk, az előbbit finomra, az utóbbit kis kockákra vágjuk, majd 3 evőkanál olajon 6-8 percig együtt pároljuk. A tűzről levéve megvárjuk, amíg kihűl, azután az ugyancsak kis kockákra vágott főtt tojást és a nyers tojást is belekeverjük. A zsemlét hideg vízbe áztatjuk, kifacsarjuk, és a lebőrözött, fölaprított kolbásszal együtt az előzőekhez adjuk. A zúzott fokhagymával, a pirospaprikával, a majoránnával, a szerecsendióval és az ételízesítő porral fűszerezzük. A dagadóba töltjük, és a nyílást hústűvel összetűzzük.
3. A burgonyát megtisztítjuk, cikkekre vagy hasábokra vágjuk, enyhén besózzuk és egy közepes méretű tepsi aljára terítjük. A töltött húst ráfektetjük, a majd 3 evőkanál olajjal meglocsoljuk. Fóliával letakarjuk, majd sütőben, közepes lánggal (170 ºC; légkeveréses sütőben 155 ºC) kb. 1 óra 20 percig sütjük-pároljuk. Közben saját zsírjával gyakorta meglocsoljuk. Végül a fólia nélkül, változatlan lánggal további kb. 15 perc alatt szép pirosra sütjük.

4 főre
Elkészítési idő: 2 óra 50 perc
Egy adag: 985 kcal