Hozzávalók:
60 dkg kicsontozott vaddisznócomb vagy -lapocka (nyesedék apróhús és fagyasztott is lehet), 6 dkg füstölt szalonna, 1 nagy vöröshagyma, 4 evőkanál olaj, 1 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál jóféle pirospaprika, 1 kiskanál só, 1 babérlevél, fél mokkáskanál őrölt fekete bors, 2 dl fehérbor, 2 dl tejföl, 1 evőkanál finomliszt, 1 kiskanál mustár, fél citrom
1. A húst kisujjnyinál kicsit kisebb, a szalonnát feleakkora csíkokra vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, fölaprítjuk. A szalonnát egy lábasban az olajon kissé kiolvasztjuk, majd a hagymát meg a présen áttört fokhagymát is megfuttatjuk rajta. A húst hozzáadjuk, kevergetve fehéredésig pirítjuk,
2. A tűzről lehúzva a pirospaprikával meghintjük, megsózzuk, és 2,5 deci vizet öntünk rá. A babérlevelet beledobjuk, megborsozzuk, a bor felével ízesítjük, és kis lángon, lefödve bő 1 óra alatt puhára pároljuk, közben elpárolgó levét vízzel pótoljuk.
3. A tejfölt a liszttel meg a maradék borral simára keverjük, egy keveset a hús forró levéből rámerünk, utána a vetrecéhez öntjük. 2-3 percig forraljuk, ezalatt leve mártásszerűen besűrűsödik, majd a mustárral, a citrom reszelt sárga héjával és kifacsart levével kellemesen pikánsra ízesítjük. Burgonyanudli (receptjét lásd a köretek című fejezetnél) illik hozzá köretnek.
Jó tanács
– Őzből, szarvasból vagy vadnyúlból ugyanígy készíthetjük.
4 főre
Elkészítési idő: 1 óra 50 perc
Egy adag (köret nélkül): 489 kcal • fehérje: 36,9 gramm • zsír: 32,0 gramm • szénhidrát: 13,0 gramm • rost: 0,3 gramm • koleszterin: 113 milligramm