Fűszeres marhanyárs Baliról

Fűszeres marhanyárs Baliról

Hozzávalók:
kisujjnyi darab indiai citromfű (miután ez nehezen beszerezhető, lehet helyette fél citrom vagy fél zöld citrom reszelt héja is), kisujjnyi darab friss gyömbér, 2 gerezd fokhagyma, 2 kisujjnyi nagyságú piros csili-
paprika vagy kb. 1 kiskanál Erős Pista, 1 kg darált marhahús (lehetőleg zsírosabb darab), 25 dkg frissen reszelt kókuszdió – pontosan 1 kókusz belseje kell hozzá (szárított kókuszreszelékkel ne is próbálkozzunk!), 1 evőkanál porrá tört pálmacukor (valódi barna cukor), 1 jó kiskanálnyi só, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors
a sütéshez: kb. 3 evőkanál olaj

1. A citromfű külső zöld burkát lefejtjük (hasonló a művelet, ahhoz amikor az újhagymát tisztítjuk), majd belső fehér részét finomra vágjuk. Ha citromhéjat használunk, akkor a citromot jól megmossuk, héját levágjuk, belső fehér bundáját lefejtjük, a sárga részt pedig finomra aprítjuk. A gyömbért hámozás után finomra aprítjuk, ahogyan a fokhagymát és a kicsumázott csilipaprikát is. A marhahúst az iménti fűszerekkel, a frissen reszelt kókusszal,
a barna cukorral, egy kevés sóval és borssal alaposan összedolgozzuk. A masszából megolajozott nyársak vagy kihegyezett hurkapálca köré annyit halmozunk, hogy nagyjából 12 centi hosszú, 2,5 centi vastag, csinos kis húsrudacskák legyenek.
2. Amikor a rostély már kellően forró és a faszén csak parázslik alatta, a nyársakat olajjal körbekenve rárakjuk. 3 percnyi sütés után teljesen átfordítjuk a másik oldalára, itt is 3 percig sütjük. Most 90 fokkal elfordítva 1,5-2 percig, majd a még egyetlen sületlen oldalát (ami ekkor éppen felül van) ugyanennyi ideig sütjük. Közben olajjal folyamatosan kenegetjük. Készen kapható csípős csilimártással tálaljuk.

Jó tanács
– Aki paleo étrendet tart, kókuszzsírral süsse.

6 főre
Elkészítési idő: 1 óra 10 perc
Egy adag: 410 kcal