Vargányával töltött csirkemell spenótos tört krumplival – készítette Csigó János mesterszakács


Hozzávalók:
4 fél csirkemellfilé (kb. 60 dkg), só, őrölt színes bors, 12 vékony szelet húsos szalonna
a töltelékhez:
25 dkg vargánya gomba, egy kisebb vöröshagyma fele, 2 evőkanál olaj, só, őrölt fekete bors, petrezselyem
a körethez:
60 dkg héjában főtt krumpli, 4 evőkanál olívaolaj, egy kisebb vöröshagyma fele, só, őrölt fekete bors, 20 dkg friss parajlevél, 1 gerezd fokhagyma, 12 vékony szelet húsos szalonna

1. A fél csirkemelleket lapjában bevágjuk, kihajtjuk, és nem túl vékonyra, téglalap alakúra kiverjük, hogy tölteni lehessen. Megsózva, megborsozva félrerakjuk.
2. A vargányát és a hagymát megtisztítjuk. Utóbbit finomra, a gombát kisebb szeletekre vágjuk. Az olajat egy serpenyőben megforrósítjuk, majd a hagymát megfonnyasztjuk rajta. A gombát rádobjuk, keverve-rázogatva 7-8 perc alatt megpirítjuk, közben kissé megsózzuk, megborsozzuk, egy kevés fölaprított petrezselyemmel fűszerezzük.
3. Négy alufólialapot egymás mellé teszünk, és mindegyikre 3-3 szelet szalonnát fektetünk egymás mellé. Erre kerül a csirkemell, amire középen egy vastagabb csíkban ráhalmozzuk a pirított gombát. A húst ezután a fólia segítségével föltekerjük, és egy tepsibe rakjuk.
4. A körthez a héjában főtt krumplit meghámozzuk, földaraboljuk. A fele olajat egy nagy serpenyőben megforrósítjuk, majd a finomra vágott hagymát megpirítjuk rajta. A krumplit rádobjuk, pár percig együtt pirítjuk, majd krumplitörővel vagy habverővel összetörjük, kissé megsózzuk, megborsozzuk.
5. A paraj szárát lecsipkedjük, a leveleket megmossuk, leszárogatjuk. A maradék olajat egy serpenyőben kissé megforrósítjuk, a zúzott fokhagymát elkeverjük benne, majd azonnal rádobjuk a spenótot. Kissé megsózzuk, megborsozzuk, keverve-rázogatva pár perc alatt megfonnyasztjuk.
6. Négy alufólialapot egymás mellé teszünk, és mindegyikre 3-3 szelet szalonnát fektetünk egymás mellé. A tört krumplit elosztva egyenletesen ráhalmozzuk. Közepüket a tenyerünk élével kimélyítjük, ide kerül a fokhagymás spenót. A fólia segítségével föltekerjük, a hús mellé, a tepsibe rakjuk.
7. Előmelegített sütőben, jó közepes lánggal (190 ºC; légkeveréses sütőben 170 ºC) kb. 20 percig sütjük.

Jó tanács
– A húsba kerülő gombatölteléket egy kevés mustárral és reszelt sajttal is ízesíthetjük.
– Az étel elkészíthető termesztett csiperkegombából is.

Megjegyzés
-A gombáról részletesebben a konyhai kisokosban olvashat.

Fontos!
– A maga által szedett vagy ismerőstől kapott gombát minden esetben vizsgáltassa be gombaszakértővel!

4 főre
Elkészítési idő: 1 óra
Egy adag (körettel): 770 kcal • fehérje: 55,8 gramm • zsír: 44,9 gramm • szénhidrát: 35,2 gramm • rost: 9,4 gramm • koleszterin: 138 milligramm