Négyszer mogyorós piskótatekercs


Hozzávalók
a mogyorós piskótához:
6 tojás, 6 evőkanál kristálycukor, 4 evőkanál víz, 2 púpozott evőkanál darált törökmogyoró, 4 púpozott evőkanál finomliszt
a tetejére: 1-2 evőkanál finomliszt
a töltelékhez:
5 dl tej, 5 dkg (2 púpozott evőkanál) finomliszt, 15 dkg kristálycukor, 15 dkg darált törökmogyoró, 15 dkg vaj vagy sütőmargarin
a lekenéshez:
30 dkg készen kapható kakaós mogyorókrém
a tetejére:
10 dkg tisztított törökmogyoró

1. A mogyorós piskótához a tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét kemény habbá verjük. Sárgájukat a cukorral, elektromos habverővel, maximális fokozaton, 3-4 perc alatt fehéredésig keverjük. A vizet kanalanként beledolgozzuk. A darált mogyorót a liszttel összeforgatjuk. Egyharmadát az előzőekre tesszük, egyharmadnyi habot rakunk rá, és laza mozdulatokkal összeforgatjuk. A többi mogyorós lisztet és habot ugyanígy, két részletben hozzáadjuk.
2. Egy nagytepsit sütőpapírral kibélelünk a tésztát egyenletesen elsimítjuk rajta. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 ºC; légkeveréses sütőben 165 ºC) 16-18 percig sütjük. A sütőből kivéve a tészta tetejét egy kevés liszttel behintjük, másik papírra majd egy mozdulattal az egészet megfordítjuk, és a sütőpapírt lehúzzuk róla. A tésztát azon forrón föltekerjük, akár a piskótatekercshez szokás, a sütőpapírba visszacsomagoljuk, így hagyjuk kihűlni.
3. A díszítéshez való mogyorót egy serpenyőben megpirítjuk, egy kicsit hűlni hagyjuk, majd vékony barna héját két tenyerünk között ledörzsöljük róla. Az így megtisztított pirított mogyorót durvára vágva félrerakjuk.
4. A töltelékhez 4 deci tejet fölforralunk. A maradék 1 deciben a lisztet keverjük simára. A cukrot a tejbe szórjuk, ha forr, a lisztes tejet is beleöntjük, és kevergetve 3-4 percig forraljuk, ezalatt sűrű krém lesz belőle. Többször belekeverve teljesen hűlni hagyjuk, majd habosra keverjük. A puha (szobahőmérsékletű) vajat habosra keverjük, kanalanként a tejes krémbe keverjük, majd beledolgozzuk a darált mogyorót is.
5. A tésztát kihengergetjük, egy kicsivel több mint a fele kakaós mogyorókrémet rákenjük. Erre kenjük a tejes mogyorókrém jó felét, majd a tésztát fölhengergetjük. Először a maradék kakaós, majd a tejes mogyorókrémmel körbehenjük. Gazdagon beszórjuk a pirított mogyoróval. Érdemes 1-2 órára hűtőszekrénybe tenni, hogy az íze összeérjen, a tészta a krémektől finoman megpuhuljon.

Kb. 16 szelet
Elkészítési idő: 1 óra 20 perc
Egy szelet: 354 kcal ● fehérje: 7,1 gramm ● zsír: 23,3 gramm ● szénhidrát: 28,6 gramm ● rost: 1,6 gramm ● koleszterin: 91 milligramm